Eltűnt épületek nyomában – A Damjanich utcai kocsiszín őr és portás épülete

Pesten a lóvasúti közlekedés 1866-ban indult el a mai Kálvin tér és Újpest között. A ló vagy öszvér vontatta, kötött pályán közlekedő lóvasúti kocsikon első-, másod- és harmadosztályú, zárt és nyitott kocsik közlekedtek, köztük emeletesek is.

A jórészt írástudatlan utazóközönségre tekintettel a viszonylatokat számozás helyett kis színes zászlókkal jelölték meg, amelyek nemcsak a vonalakat jelezték, hanem az adott vonalon közlekedő jármű irányát is.

Az első lóvasúti pálya a Damjanich utcát is érintette, ahol 1869-ben lóvasúti járműtelep is épült a Damjanich és Bethlen Gábor utcák találkozásánál lévő telken. A telepen üzemi épületek, istállók, hat vágányos kocsiszín és műhelycsarnok is helyet kapott, vágánykapcsolata (bejárata) pedig a Damjanich utca felől nyílt. A műhely felszereltsége annyira korszerű volt, hogy időszakonként a budai lóvasút járműveinek kerekeit is itt javították.

A 19. század végén a lóvasúti vonalak villamosítása gyors ütemben haladt, így a Damjanich utcai vonalat 1897-ben villamosították. Ezzel egy időben a Damjanich utcai járműtelepet teljesen átépítették. Az új üzem tervezője és kivitelezője Moravetz József volt.

Moravetz a korabeli Budapesten számos bérházat tervezett, művészetét főleg a historizáló építészetben találta meg. Így volt ez az új Damjanich utcai villamostelepnél is. Az új villamosremíz ipari csarnokai acélból és égetett téglából épültek. Összesen 12 fedett, valamint 3 fedetlen vágánnyal rendelkeztek, ahonnan négy vágánykapcsolat kanyarodott a Damjanich utcára.

Moravetz József a Bethlen Gábor utca és Damjanich utca sarkára egy igazán különleges hangulatú épületet tervezett. A historizáló épület neogótikus stílusjegyeket hordozott, különösen a magas, hegyes toronnyal és a magastetővel, valamint a zárterkéllyel, amelyek a középkori várak hangulatát idézték. Az épület homlokzatát égetett téglával burkolták, a természetes palával fedett rendkívül mozgalmas tetőzetet pedig gazdag kovácsoltvas záróelemekkel látták el.

A korabeli remízeknél ilyen, vagy ehhez hasonló kis toronyszerű épületeket emeltek a bejáratokhoz az őr- vagy portásszolgálati helyiségek számára. Az előreugró zárterkélyes kialakítás lehetőséget adott a terület 180 fokos belátására, így a remízből kiálló és abba beálló kocsik nyomon követését is lehetővé tette. Az emeletes, plusz manzárdszintes őrház oldalán fedett lépcső vitt az első emeletre, ahol a kör alakú toronyban csigalépcső vezetett tovább a manzárdszintre. Minden bizonnyal a toronyban szállás is rendelkezésre állt az őr- vagy portaszolgálatot teljesítőknek – erre utal a felső szintek szeparált megközelíthetősége.

Érdekesség, hogy egészen 1945-ig a jelenleg fellelhető korabeli térképek közül csupán egyen jelölik a kis épületet, amelyet a kinézete miatt a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSZKRT) villamosvezetői a Damjanich utcai „bagolyvárnak” kereszteltek el.

Az az információ terjed az interneten, hogy az őrház a második világháborúban pusztult el, de erre semmilyen bizonyíték nincs. Elképzelhető azonban, hogy az utca sarkán álló, rendkívül jó látószöggel rendelkező épületbe megfigyelő, vagy géppuskafészket telepítettek a védők. Ez okozta a „bagolyvár” sérüléseit, majd a helyreállítás helyett inkább a lebontása mellett döntöttek. Ez a menetrend sokszor előfordult a világháború után.

A Rákosi-diktatúra idején a Damjanich utcai villamosok helyét felváltotta a trolibusz. Így a korábbi villamosremíz trolibuszgarázsként működött tovább, majd 1997-ben végleg bezárták. A BKV az ezredforduló környékén eladta az ingatlant, a régi csarnokot felújították, ma szupermarket működik benne. Az áramátalakító továbbra is üzemel és a környező utcák trolibuszvonalait látja el árammal.