Simicskó István: A kadétprogram erősíti Magyarország biztonságát

A Honvéd Kadét Program hozzájárul Magyarország biztonságának erősítéséhez – jelentette ki a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a sportszövetség, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közös konferenciáján csütörtökön Budapesten.

Simicskó István közölte: a program sikerét mutatja, hogy a középiskolákban kadétként tanulók fele később a katonai hivatást választja.

Elmondta: a Honvédelmi Sportszövetség legfontosabb küldetése a fiatalok megszólítása annak érdekében, hogy felruházzák őket a haza védelméhez szükséges képességekkel.

Ez nagyon fontosa a mai, egyre veszélyesebb világban, amikor kihívást jelent az illegális migráció, a katasztrófahelyzetek, az olyan járványok, mint a Covid, és a világban dúló háborúk – fűzte hozzá.

A politikus, a KDNP parlamenti frakcióvezetője úgy vélekedett, a globalizáció egyre inkább veszélyt jelent, mert a nemzettudat és a transzcendentális hit felszámolására törekszik, így gyengítve az emberiséget.


Hirdetés

Ezért fontos a védelmi nevelés, mert ha egy fiatal szilárd értékrenddel rendelkezik, védekezni képes ezek ellen a veszélyek ellen – mondta Simicskó István.

Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a tárca oktatási stratégiájának célja az oktatásban a honvédelmi ismeretek, illetve a társadalmi kapcsolatok erősítése.

Ezt a stratégiát – folytatta – az általános iskolában a hadapródprogram, a középiskolában a kadétképzés és a honvédelem tantárgy bevezetése, a felsőoktatásban pedig a Mészáros Lázár-programon keresztül kívánják megvalósítani.

A hadapródprogramban elsősorban szabadidős sporttevékenység révén kívánják elmélyíteni a hazafias gondolkodást, a hazaszeretet érzését.

Ugyanakkor már 140 középiskolában 15 ezer diáknak oktatják 129 katona bevonásával a honvédelem tantárgyat, illetve 47 iskola vesz részt a kadétprogramban. A kormányzat elképzelése szerint 2030-ig minden középfokú oktatási intézményben be kívánják vezetni a honvédelem tantárgyat – sorolta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy amíg 2018-ban 54 intézményben 1723 tanuló vett rész a kadétprogramban, addig az idei tanévben már 155 iskolában 11 ezer kadét tanul.

A kormányzatnak célja a szakképzés átstrukturálása, a fejlődő hazai védelmi ipar igényeinek kielégítése érdekében

– mondta Kutnyánszky Zsolt.

Takács Attila Géza, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese arról beszélt, hogy a kormányzat a súlyos menekültválság után 2016-ban döntött a Zrínyi haderőfejlesztési program elindításáról, amelynek részét képezte a korszerű haderő létrehozásához szükséges humán erőforrás megteremtése.

Megalakult a hét területvédelmi ezred, illetve megfogalmazódott, hogy szükséges az önkéntes tartalékos állomány bővítésének igénye, a honvédelmi tananyag és a toborzás hatékonyságának fejlesztése.

A társadalmi kapcsolatok erősítése nélkülözhetetlen ehhez, ezért hasznos a Honvédelmi Sportszövetség tevékenysége – mondta az altábornagy.

Címlapkép: Simicskó István a KDNP frakcióvezetője. Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb