Orbán Viktor: A Néprajzi Múzeum egy nemzeti őrhely, amellyel a magyarságot megtartó rend erősödik meg
„Ha egy nemzet hátat fordít népi kultúrájának, elveszíti a képességét, hogy megítélje, mi a jó és mi a rossz, összezavarodik” – fogalmazott Orbán Viktor csütörtökön az új Nemzeti Múzeum állandó tárlatának ünnepélyes megnyitóján. A miniszerelnök kiemelte, változó világunkban folyamatosan mérlegelnünk kell, ehhez pedig szükséges egy stabil igazodási pont, „a magyar élet és a magyar jövő archimédeszi pontja a magyar kultúra, ide értve a népi kultúrát”. Úgy fogalmazott, „az új kiállítással a magyarságot megtartó rend erősödik meg, a Néprajzi Múzeum egy újabb őrhely”.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke október 10-én ünnepélyesen megnyitotta a Néprajzi Múzeum új, minden eddiginél nagyobb és átfogóbb gyűjteményi állandó kiállítását, amelyet másnap a nagyközönség is birtokba vehet.
A Néprajzi Múzeum Európa egyik kiemelkedő tematikus múzeuma, 2022-ben átadott új épületének köszönhetően pedig a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye. Gyűjteményében 232 ezer néprajzi tárgy mellett egyedülálló fényképfelvételeket, kéziratokat, fotókat, népzenei és filmfelvételeket is őriz. A magyar népi kultúra felbecsülhetetlen értékű tárgyi emlékein kívül itt található a térség legnagyobb, távoli kontinensek népeinek kultúráját reprezentáló etnográfiai anyaga, amely a 17. századtól napjainkig mutatja be a mindennapi élet, az emberi lét, a közösségi kapcsolatok különböző megnyilvánulási formáit. A most nyíló tárlat a múzeum történetének ötödik állandó kiállítása, igazi mérföldkő az intézmény életében, amely lehetővé teszi, hogy korszerűen és interaktívan, a 21. századi múzeum látogatók számára érthető és szórakoztató módon bemutassa az a tudást, tapasztalatot, gyűjteményt, amely az intézmény 150 éves történetes során létrejött.
A Néprajzi Múzeum igazodási pont, nemzeti őrhely
Orbán Viktor köszöntőjében kifejtette, ha egy nemzet hátat fordít népi kultúrájának, elveszíti a képességét, hogy megítélje, mi a jó és mi a rossz, összezavarodik.
Akkor jönnek a zavaros eszmék, a fonákjára fordított igazságok, abszurd okoskodások, hogy például a család nem egy férfi és egy nő életközössége, hanem ötletszerű konfiguráció éppen egy változata; vagy, hogy a sokszínűség akkor is érték, ha bűnözést és terrort szül
– hangsúlyozta. A miniszterelnök kiemelte, különösen fontos ez a kérdés egy olyan változó világban, amelyben ma élünk, amikor el kell döntenünk, melyik változás jó a nemzetnek, és melyik az, amelynek viszont ellen kell állni.
Mérlegelnünk kell, és ehhez szükséges egy stabil archimédeszi pontra. A magyar élet és a magyar jövő archimédeszi pontja a magyar kultúra, ide értve a népi kultúrát, hagyományokat is
– emelte ki. Orbán Viktor hangsúlyozta, az új kiállítással a magyarságot megtartó rend erősödik meg, a Néprajzi Múzeum egy újabb őrhely.
Szimbolikus pillanat
Orbán Viktor kitért arra, utoljára az új Néprajzi Múzeum épületének átadásakor mondott köszöntőt a Városligetben még 2022 májusában, a „nagy menetelés” időszakában, amikor a magyar gazdaságot nem lassította le a koronavírus-járvány, annak utóhatásai és a háború.
Azóta azonban a nagy tervek végrehajtása lelassult, lendületet vesztettünk, és azzal voltunk elfoglalva, hogy hogyan evickéljünk ki a bajokból
– fogalmazott. Ugyanakkor hozzátette, a Néprajzi Múzeum állandó tárlatának átadása remélhetőleg egy szimbolikus pillanat abban a tekintetben is, hogy „úgy érezhetjük, lassacskán túljutunk a problémákon”. Elmondta, a 2025-2026-os évad a családok és a kisvállalkozások anyagi helyzetének rendezésével fog telni,
de aztán megindulhatunk ismét a nagy dolgok felé. Ideje, hogy a tervezők ismét hegyezzék a ceruzájukat.
Nem elég egyszer megnézni
Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója a tárlatot megnyitó csütörtöki ünnepségen arról beszélt, minden korábbinál nagyobb, gazdagabb és látványosabb a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása. Kiemelte: a több mint 3000 négyzetméteres kiállítótérben nyolc tematikus egységben csaknem 3600 műtárggyal találkozhatnak majd a látogatók. Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa úgy fogalmazott:
a sokrétegű, látványos és intelligens, mélységében csak többszöri látogatással átfogható állandó tárlat méltón reprezentálja a magyar népi kultúra kimeríthetetlen gazdagságát.
Hozzátette: a korábbi, Kossuth téri épülethez képest háromszor nagyobb területen bemutatkozó új, magyar és nemzetközi vonatkozású kiállítás létrehozása érintette a múzeum közönségforgalmi tereit is, amelyek számos újdonsággal és a látogatói élményt fokozó szolgáltatással várják a közönséget.
Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb és átfogóbb gyűjteményi, állandó kiállításának megnyitóján 2024. október 10-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd