A Galimbertik című időszaki kiállítás köré szervezi a múzeum+ estet a Magyar Nemzeti Galéria

Kiállítások, tárlatvezetések, kurátori előadás, workshop, élő zene és borkóstoló is várja a közönséget a múzeum+ esten, október 16-án – közölte a rendezvényt szervező Magyar Nemzeti Galéria.

A rendhagyó múzeumi program résztvevői elsők között ismerhetik meg az intézmény legújabb, A Galimbertik című időszaki kiállítását. A tárlat Galimberti Sándor és felesége, Dénes Valéria életművét mutatja be – derült ki a közleményből.

A Galimberti házaspár tagjai a 20. századi modern magyar festészet meghatározó szereplői voltak. A tárlat a művészpár munkásságát korábban még sosem látott teljességében tárja majd a közönség elé.

Olyan alkotások is megtekinthetők lesznek, amelyeket korábban még nem láthatott a publikum – hangsúlyozták a szervezők.

A múzeum+ eseményen a kiállítás kurátora, Barki Gergely művészettörténész betekintést nyújt a kettős életműkutatás kulisszái mögé. Előadásának hallgatói megismerhetik a bűnügyi nyomozásokhoz hasonló szakmai munkát, valamint a két életmű legfontosabb alkotásait.

Juhász Anna irodalmár rendhagyó tárlatvezetésének közönsége pedig egy különleges irodalmi sétán is részt vehet.

A est további tárlatvezetései a Galimberti házaspár kortársaira összpontosítanak. Hegedűs Alexandra képzőművész Henri Matisse magyar művészekre gyakorolt hatását ismerteti majd, Sepsey Zsófia művészettörténész pedig a francia fővárosban kalauzolja az érdeklődőket.

A 19. századi gyűjteményben Molnár Brigitta művészettörténész Szinyei Merse Pál Lila ruhás nő című festményét mutatja be.

A tárlatvezetés során kiderül, hogy kit ábrázol az egyik legismertebb, 150 évvel ezelőtt, 1874-ben született magyar festmény, és mi a jelentősége a Szinyei-életműben – ígérték a közleményben.

Turcsányi Janka és Gábor-Nagy Nóra zongoraművészek négykezes zongorakoncerttel várják a közönséget, 19 és 21 óra között pedig a Galimbertik festményei által ihletett vászontáskákat készíthetnek a látogatók.

A rendezvényről további információ a Magyar Nemzeti Galéria honlapján, a programok menüpont alatt található.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb