Dömötör Csaba: az új, tiszás képviselők ott folytatják, ahol a Momentum abbahagyta
Az első napok tapasztalatai alapján az új, tiszás képviselők tényleg ott folytatják, ahol a Momentum abbahagyta – közölte Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön Facebook-oldalán közzétett videójában.
Dömötör Csaba jelezte: a tiszás képviselők most belenyúlnának az energiaár-támogatások rendszerébe, egyszerűbb nevén a rezsicsökkentésbe. A kormánypárti politikus szerint a tiszások korábban meg is indokolták, hogy miért tennének így.
Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt EP-képviselője azt mondta, hogy az ország maga alatt vágja a fát a rezsicsökkentéssel, és véget kellene az egésznek vetni, mert az egész hasztalan
– mondta.
Hozzátette: egy szakbizottsági ülésen pedig amiatt aggódtak, hogy hogyan lehetne a kivéreztetett szolgáltatókat feltőkésíteni. Tehát nem az állampolgárok, hanem a nagy cégek szempontjából nézik az egész kérdést – foglalta össze Dömötör Csaba.
A nagyobbik kormánypárt EP-képviselője szerint a napokban szintet lépett a dolog, mert már nemcsak beszélnek erről, hanem már szavaztak is a tiszások.
Az ipari bizottságban elfogadtak egy állásfoglalást, amely amiatt kesereg, hogy egyes tagországokban még mindig érvényben vannak energiaár-támogatási rendszerek. Ezt a tiszások megszavazták
– jelentette ki.
Sőt, a tiszások tovább súlyosbítják az egészet, mert nemcsak megszavazzák az ilyen javaslatokat, hanem aztán megpróbálják letagadni. „Ne tegyék, mert az egész nyilvános”
– fogalmazott Dömötör Csaba.
Forrás: MTI, fotó: Facebook/Dömötör Csaba