Döntős lett a Concerto Budapest Mozart-napjának élő közvetítése – a közönség is szavazhat rájuk

A Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe – közölte a zenekar. A Keller András művészeti vezetésével és Szabó Stein Imre rendezésében közvetített Mozart Day 2024 by Concerto Budapest – Live stream at Gramophone and Index.hu a Music and Entertainment in Film and Video főkategóriájában lett döntős.

Mellette a svéd Acumen Media Epidemic Sound című műve versenyez a Lovie Awardsért. Az eredményt november elején hozzák nyilvánosságra.

Az internetes tartalmak – filmek és reklámok – legrangosabb európai versenyének számító Lovie Awards hagyományaihoz hűen a döntőbe jutott műveket nemzetközi internetes közönségszavazásra is bocsátja. Ennek győztese a People’s Lovie Awardsot nyeri el.

A magyar filmre is lehet szavazni a verseny honlapján (vote.lovieawards.com), a voksokat október 17-én éjfélig várják.

Az élő közvetítésben közreműködött Komlós András zenei és tévérendező, a Zeneakadémia alkotóstábja, Lakatos Gergely társproducer és Jancsó Nyika vezető operatőr, valamint Devich Gábor producer, a zenekar főigazgatója is.

A közvetítés filmjét a világ harmincöt országából érkezett ezerkétszáz pályamű közül választotta be a zsűri a főkategória döntőjébe.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb