Soltész Miklós: Ahol van hit és kereszténység, ott a megmaradás is sokkal erősebb

A legfontosabb egy közösség életében a hit, ahol van hit és kereszténység, ott a megmaradás is sokkal erősebb – hangsúlyozta Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke a horvát nemzetiségi önkormányzat alakuló ülésén szerdán Budapesten.

Soltész Miklós köszöntő beszédében úgy fogalmazott: a nemzetiségi közösségeknek óriási a felelősségük, az általuk végzett munka azonban sokszorosan megtérül.

A közösségek erőfeszítései nagymértékben segítik a nemzetiségi fiatalok életét, megmaradását és kapcsolatait

– mondta.


Hirdetés

Az államtitkár szavai szerint a magyarországi nemzetiségi önkormányzatok közül a horvát volt az egyik legeredményesebb közösség az elmúlt időszakban. „Sok olyan elképzelést tudtunk megvalósítani, amiről 15-20 éve álmodni sem mertünk volna” – tette hozzá.

Példaként emelte ki a köznevelést, megemlítve, hogy több nemzetiségi iskolát újítottak fel és bővítettek a közelmúltban. Egyebek mellett Kópháza, Szentpéterfa, Horvátzsidány és Hercegszántó településeken is megszépült az iskola az elmúlt ciklusban – sorolta.

Soltész Miklós az elmúlt időszak eredményei között említette a kulturális támogatásokat is; közlése szerint a horvát közösség élen járt a nemzetiségek között a kulturális és közösségi programok szervezésében. Megemlítette a koronavírus-járvány idején elindított, „hiánypótló” energetikai beruházásokat is, amelyek révén tájházak, faluházak és közösségi helyiségek korszerűsítésére nyílt lehetőség, kormányzati segítséggel. A beruházásokat folytatják – jelezte.

Az államtitkár fontosnak nevezte a két ország kapcsolatának erősítését is. Hangsúlyozta: a magyarországi horvátok és a horvátországi magyarok kapcsolata nagyban függ attól, hogy a két ország vezetése, a két kormány miként viszonyul egymáshoz.

A kormánykapcsolatokról sokat elárul, hogy a horvátországi földrengés szörnyű pusztítását követően a magyar kormány „mindenkit megelőzve Európában”, elsőként nyújtott segítséget a horvátoknak – állapította meg.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb