Orbán Balázs: Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében

A miniszterelnök politikai tanácsadója közösségi oldalán írt arról, hogy nem állt szándékában megsérteni az 1956-os forradalom emlékét, a félreérthető fogalmazásért pedig elnézést kér mindazoktól, akiket ezzel megbántott.

„Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében. Hiba volt részemről, és ha ezzel valakit megbántottam, akkor ezért elnézést kérek.” – ezzel a mondattal kezdte Orbán Balázs közösségi oldalán azt a bejegyzést, melyben azt is hangsúlyozta: ha szükség lenne rá, ő is ott lenne fegyverrel a kezében a Corvin köznél.

A politikus szavai szerint mérceként nem azoknak kell megfelelnie, „akik a kommunista utódpártban ülnek ma is, nem azoknak, akik lovasrohamot vezényeltek ellenünk 2006. október 23-án, nem azoknak, akiket külföldről fizetnek, és nem azoknak, akik csak a nőkkel szemben keménykednek”. Hanem elsősorban a saját családja már nem velünk lévő tagjainak, „akik életüket adták a hazáért a szovjetek elleni küzdelemben, mint egyik dédapám; vagy szabadságukat adták a hazáért akkor, amikor a kommunista rendszer koncepciós per keretében börtönbe zárta őket, mint az egyik nagymamám. Az ő emlékük és minden ‘56-os emléke legyen áldott!„- tette hozzá zárásként.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb