Elmebajnokság
A túra egyik pontján egy „útelágazódáshoz” érkeztünk. Számunkra problémát nem ennek a szónak a kimondása jelentette (mint az egykori D-209-es miniszterelnöknek), hanem a követendő út megtalálása. A térerő megszűnt, így csak hagyományos térképünkre hagyatkozhattunk. Ekkor megkértem fiatal társaink egyikét, hogy nézze meg, a térkép szerint melyik a helyes irány. Ő azonban értetlenül állt, mert nem tudta a térképet értelmezni.
Gyakran felmerül bennem a kérdés: mi történne, ha egyik pillanatról a másikra áramszünet lenne, vagyis minden civilizációs eszköztől elvágnának minket? Hogyan tudnánk túlélni azt az időszakot? És ekkor értékelődik fel bennem igazán azon tudásnak az értéke, amelyről a mai kor embere sokszor kézlegyintés kíséretében beszél, amelyet elavult, konzervatív, idejétmúlt dolgokként emleget. Mert véleményem szerint az az igazi tudás, ami akkor is működik, ha éppen nincs térerő, áram vagy más energiaforrás.
Az eszközök fejlődésével az emberi tudás, műveltség, talpraesettség nem párhuzamosan, hanem éppen ellenkező irányba halad.
És hogy miért jutott mindez eszembe? Hónapok óta figyelem a kormány ellen a „haladás” nevében lázadókat, akik a legegyszerűbb követeléseiket sem képesek helyesen, szabályosan leírni. Pedig többé-kevésbé rendelkeznek diplomával, végzettséggel és hatalmas adag öntudattal.
Javaslom nekik, hogy kapcsolják ki legújabb „okos” készülékeiket, tegyék le a szelfibotjaikat és vegyenek le a polcról egy-egy kötetet a Gutenberg-galaxis valamely termékéből (Zuckerberg helyett),
vagyis olvassanak könyvet, és pótolják a tanulnivalókat. Ha pedig ez kezdésnek túl erős lenne, úgy menjenek ki a természetbe, és próbáljanak meg eligazodni egy hagyományos, évszázadok óta bevált eszközzel, a térképpel.
Ha ez sikerül, akkor – meggyőződésem szerint – az életben is jobban eligazodnak majd…
Tarnai Richárd