Álságos a brüsszeli migrációs álláspont

Az Unió vezetése büntetné Magyarországot, a migránsokra ugyanakkor már nem tart igényt.

A 2015-ös állapotok térnének vissza Magyarországra, ha a kormány végrehajtaná az Európai Unió Bíróságának határozatát és megszüntetné a határvédelmi intézkedéseket – erre figyelmeztetett a napokban Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Nem tudom, hogy van-e bárki is Magyarországon, aki azt szeretné, hogy újra átéljük az éppen 9 évvel ezelőtt történt borzalmakat.

Emlékezhetünk rá, hogy a Keleti pályaudvar környékén migránsok ezrei gyűltek össze napokra, alakítottak ki sátortáborokat és okoztak elviselhetetlen helyzetet a fővárosnak. Amikor a helyzet ott rendeződött és már állt a kerítés, akkor pedig Röszkénél rohamozták meg azt dühös és agresszív migránsok, az Európai Unióba való bejutást követelve.

Magyarország nemzetbiztonságát olyan súlyos kihívások érték akkor a migráció miatt, amelyeket nem szeretnénk újra átélni.


Hirdetés

Már csak azért sem, mert később kiderült az is, hogy az illegális határátlépők között szép számmal akadtak potenciális, vagy valós terroristák, akik aztán Nyugat-Európa különböző pontjain követtek el merényleteket. A migráció veszélyei pedig azóta is ott vannak nyugaton, jó példa erre a pár héttel ezelőtti, solingeni késelés, amely a német politikára is komoly hatást gyakorolt.

Ez az, amire a magyar kormány nemet mondott és emögött a nem mögött egy óriási társadalmi felhatalmazás áll, amelyet népszavazáson és azóta két országgyűlési választáson is megerősítettek a magyar emberek.

És ez az, ami Brüsszelből nem elismerést, hanem büntetést érdemel. Hiába ismerik el egyre többen, hogy Orbán Viktornak igaza volt a migrációt illetően, hiába követi egyre több ország a magyar példát, Brüsszel mégis egy 80 milliárd forintos bírsággal „hálálta meg”, hogy Magyarország védi a saját és ezzel az egész Európai Unió határait. Budapest természetesen vitatja a büntetést, de ez mit sem számít. Brüsszelben máris ott tartanak, hogy ha a kormány nem fizet, akkor majd levonják a pénzt az Uniós forrásokból.

Persze közben le is leplezték magukat. A kabinet ugyanis nagyon korrekt módon azt mondta, hogy ha ez a fajta határőrizeti rendszer nem felel meg az Uniós bürokratáknak, akkor beengedjük a migránsokat és tovább is szállítjuk őket Brüsszelbe, kezdjenek velük ők azt, amit akarnak.

Persze ez már nem tetszett az ottaniaknak és ezzel elárulták, hogy mennyire álságos, ahogyan a migráció kezeléséhez állnak.

Ha ugyanis a probléma már az ő nyakukba szakadna, akkor inkább nem foglalkoznak vele, vagyis a „jóemberkedés” valójában addig tart, amíg nem az ő feladatuk.

Így saját maguk ismerik be, hogy az egész ügy, a folyamatos kekeckedés valójában nem a bevándorlókról szól, hanem egy nettó politikai boszorkányüldözés, amelyet a magyar kormány ellen folytatnak, amiért az nem áll be a sorba és megmutatja az EU tagállamainak, hogy van másik út. Ez az út pedig az ő szempontjukból veszélyes. Veszélyes egyrészt azért, mert nem szolgálja ki a gazdasági és pénzügyi körök akaratát, másrészt azért, mert egyre népszerűbb, mind az emberek, mind a politikusok körében. Egyre többen ismerik ugyanis fel, hogy az az irány, amely felé Európa halad, tarthatatlan. Ez látva pedig a brüsszeli elit is egyre kétségbeesettebb lesz, ennek köszönhetőek az olyan túlzó ellehetetlenítési kísérletek, mint ez a büntetés. Megijednünk ugyanakkor nem kell. Látva az elmúlt időszak választásainak eredményeit, a brüsszeli elit napjai meg vannak számlálva.

Címlapképen: Ülésterem az Európai Parlament brüsszeli épületében 2024. július 18-án. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

'Fel a tetejéhez' gomb