Lánszki Regő: A fundamentum csakis Isten igéje lehet

Bármit is építünk – szó szerinti vagy átvitt értelemben – , a fundamentum csakis Isten igéje, a hit, a kegyelem és Krisztus lehet – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára, a Károli Gáspár Református Egyetem tanévnyitó ünnepségén hétfőn Budapesten.

Lánszki Regő országos főépítész úgy fogalmazott: Jézus Krisztus nemcsak ács, de „építőmester” is volt, aki biztos alapot teremtett, és útmutatást adott az embereknek.

Erről a biztos alapról nem érdemes lelépni – jelentette ki, felidézve: Európában a huszadik században kétszer is próbáltak szakítani a krisztusi hagyománnyal, de mindig bebizonyosodott, hogy nem lehet.

Lánszki Regő hangsúlyozta:

Isten igéjének követésével nem kell szükségszerűen egyformává válniuk és ugyanúgy élniük az embereknek. Ugyanazon alapra mindannyian a saját képességeink, elgondolásaink, tehetségünk alapján alkothatunk egyedit.

Hozzátette: „nem kiszakadni kell a korszellemből, hanem meg kell mutatni, hogy ebben is lehet maradandót alkotni”.

Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora köszöntötte az elsőéves hallgatókat, és valamennyi egyetemi polgárnak sikeres, eredményes tanévet kívánt. Felhívta az oktatók figyelmét a folyamatos önfejlesztés és a továbbképzések fontosságára. Kiemelte továbbá, hogy az oktatóknak mindig „partnert kell látniuk” a hallgatókban ahhoz, hogy a közös munka sikeres legyen.

Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora (b) és a szenátus bevonulása a Károli Gáspár Református Egyetem tanévnyitó ünnepségén a fővárosi Kálvin téri református templomban 2024. szeptember 2-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A rektor az egyetem kiemelt feladatának nevezte a legkiválóbb képességű fiatalok felkarolását, a tehetséggondozást, és ugyanilyen fontosnak nevezte, hogy támogatást nyújtsanak azoknak a fiataloknak is, akik nehézségekkel küzdenek.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igét hirdet a Károli Gáspár Református Egyetem tanévnyitó ünnepségén. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a hallgatókhoz intézett köszöntőjében arról beszélt:

az istenfélelem, vagyis a hódolat Isten előtt „nemcsak vezet, hanem vezetővé is tesz”.

Rámutatott arra is, hogy a keresztény reménység megjelenik az egyetemen.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb