A Magyar Menyasszonnyal indul a székesfehérvári programsorozat

Augusztus 10-én Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című országos programsorozat táncházzal, filmvetítéssel, színházi előadással, megzenésített versekkel, kézműves-foglalkozásokkal és sok egyéb kulturális programmal, köztük az MNMKK – Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű Magyar Menyasszony tárlatának utazókiállításával, amelyet előadás és pártapróba színesít.

A programok szervezésében 15 országos neves kulturális intézmény vesz részt, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Nemzeti Múzeum is. A magyarok több mint 1100 éve érkeztek meg Európába, 20 éve pedig az Európai Unióba. Mindazt, amik vagyunk és mindazt, amit adtunk Európának, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum őrzi és mutatja be már több mint 200 éve. A keresztény európai kultúra befogadása, majd annak hősies védelme, a függetlenségi küzdelmek és újjászületések sora mind olyan eseményei az utóbbi évezrednek, amelyek meghatározzák azt, hogy ma kik vagyunk, és milyen értékek szerint élünk. Ezeknek a történelmi pillanatoknak a bizonyítékai ott vannak az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum kiállításaiban és programjaiban, hogy minden európai polgár számára láthatók és átélhetők legyenek.” – mondta el a programsorozat kapcsán Dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK tagintézmény főigazgatója.

A hétvégén Székesfehérváron, a múzeum kínálatából, a nagysikerű Magyar Menyasszony tárlat egy utazóinstalláció formájában mutatkozik be. Az utazótárlat, ahogy az augusztus 25-ig látogatható Magyar Menyasszony kiállítás is, az esküvő szűrőjén át 500 évre visszamenőleg vizsgálja a magyar társadalom házassághoz és nőkhöz való viszonyát. A tablókon és képeken 22 nő sorsa ismerhető meg a koronás főtől, a főúri herceg- és a takaros polgár kisasszonyokon át a kitelepített cselédlányig. A történetek kronológiáját a tárgyak sorrendje adja, azaz, hogy a házassághoz vezető úton mely szakaszhoz köthetők. A mátkaportrétól a szerelmes leveleken, eljegyzési képen, házassági szerződésen át jutunk el az esküvő kellékeihez: ruhákhoz, kiegészítőkhöz, végül az esküvő emlékezete, azaz fotográfiák, illetve egy válóperes irat zárja a sort, mely – az első magyar orvosnőnk – Hugonnai Vilma számára egy új boldog élet kezdetét jelentette 40 évesen. A legrégebbi történet Mária királynéé, míg a legfiatalabb Lilláé, aki online társkereső platformon találta meg élete párját.

A tárlat augusztus 11-16. között a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban látható 10 órától 18 óráig. A kiállítás kurátora, Simonovics Ildikó divattörténész augusztus 11-én vasárnap 11 órától A közönség sztárszerepben: a Magyar Menyasszony projekt címmel előadást is tart, és az érdeklődők különböző pártákat is felpróbálhatnak 14 óráig. A program az 1100 éve Európában, 20 éve az Európai Unióban programsorozat keretében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.


Hirdetés

Címlapkép: Magyar Nemzeti Múzeum

'Fel a tetejéhez' gomb