Egyenesen a Vatikánból: Istenkáromlás és az olimpiai eszme bemocskolása

Egyre többen fejezik ki világszerte a felháborodásukat a párizsi olimpia nyitóünnepségén látott botrányos jelenetek miatt. A Vatikán egyik meghatározó személyisége, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke egy olasz lapinterjúban istenkáromlásnak és az olimpiai eszme bemocskolásának nevezte az utolsó vacsora élőképes transzvesztita paródiáját. A Német Püspöki Konferencia egyik tagja pedig mélypontként értékelte a látottakat és arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztény emberkép eróziója folytatódni fog a nyugati társadalomban – gyűjtötte össze a Magyar Nemzet.

A kereszténység egyik legszentebb pillanatának istenkáromló megcsúfolásaként beszélt a Vatikán egyik meghatározó személyisége, Vincenzo Paglia érsek a párizsi olimpia megnyitó ünnepségének botrányos jelenetsoráról, amikor nőimitátorok, úgynevezett drag queenek transzvesztita partiként mutatták be Krisztus és tanítványainak utolsó vacsoráját, Leonardo da Vinci híres festményének élőképes paródiájával.

A Pápai Életvédő Akadémia elnöke az olasz Il Giornale nevű lap által vasárnap közölt interjúban úgy fogalmazott:

„a jelenet bemocskolta az olimpiai értékek magas ideáljait, amelyek a testvériséget, a szabadságot, az egyenlőséget és a tiszteletet hivatottak előmozdítani világszerte.”


Hirdetés

A Vatican News portál beszámolója szerint Németországban is felháborodást keltett a katolikus egyházon belül a provokatív előadás. A furcsa utolsó vacsora mélypont volt, teljesen felesleges a színrevitelben – írta posztjában az X közösségi oldalon a Német Püspöki Konferencia sportért felelős tagja, Stefan Oster. Passau püspöke videós nyilatkozatot is közzé tett, amiben bővebben beszélt a jelenségről és a kereszténység előtt álló kihívásról. Megjegyezte: ez a pillanat világosan megmutatja, hogy a kulturális diskurzus végső soron mennyire a keresztény emberkép eróziójáról szól. Majd feltette a kérdést: mit jelent ez a keresztény hívőknek? A legfontosabbat Jézustól tanuljuk: számítanunk kell arra, hogy a dolgok így folytatódnak majd nyugati társadalmunkban. 

Ha engem gyűlölnek, titeket is gyűlölni fognak

 – ezek Krisztus szavai, és hozzátehetjük: ha engem kigúnyoltak, titeket is kigúnyolnak. A német püspök emlékeztetett, hogy Jézus mindezek ellenére erőszakmentes maradt és végül még azokat is szerette, akik megölték. Oster ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Krisztus nem bujkált, és nem félt kimondani az igazságot, ő a megszemélyesített felszabadító igazság és szeretet.

Passau püspöke szerint mi keresztények tartozunk a világnak ezzel az igazsággal, ezzel az élettel, amely valóban szabaddá tesz minket. Tartozunk neki a tanúságtételünkön keresztül. Még akkor is, ha ez sokba kerül nekünk.

Címlapkép: X.com

'Fel a tetejéhez' gomb