Menczer Tamás: Ukrajna a fegyverszállítás miatt zsarolja Magyarországot

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna a fegyverszállítás miatt zsarolja Magyarországot.

Menczer Tamás a felvételen arról beszélt: bár az ukránok azt mondták, nem zsarolás az, hogy nem engedik át a Magyarországnak szánt kőolaj jelentős részét, egy ukrán képviselő „kiállt és bevallotta”, hogy

,,a fegyverszállítás miatt zsarolnak bennünket”.

A kormánypártok kommunikációs igazgatója szerint azért is egyértelmű, hogy zsarolásról van szó, mert ez éppen a két békepárti országgal, Magyarországgal és Szlovákiával történik, Csehországgal pedig nem. Menczer Tamás fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem akar rosszat a cseheknek, csak ,,tényszerűen” jegyezte ezt meg. Úgy fogalmazott, hogy ez teljesen jogszerűtlen és törvénytelen, és az EU-Ukrajna társulási megállapodással is ellentétes, amelyben ,,feketén-fehéren benne van”, hogy Ukrajna nem veszélyeztetheti egy uniós tagállam energiaellátását. A kommunikációs igazgató szerint probléma, hogy az Európai Bizottság – amelyet kollaboránsnak nevezett -, nem lép fel ez ellen, és még ettől a bizottságtól is abszurd, hogy nem két uniós tagállam, hanem Ukrajna oldalára áll. Annak ellenére – folytatta -, hogy a helyzet világos és az Európai Bizottságnak ebben az esetben konzultációs, vitarendezési és választott bírósági eljárási lehetősége is lenne.


Hirdetés

Itt egy háborúpárti összejátszást látunk – jelentette ki. Ukrajna pedig mindezt akkor és olyan körülmények között teszi, amikor Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciójával segít, ami azt jelenti, hogy az áram több mint 40 százalékát Magyarország felől kapják, a földgáz több mint 10 százaléka, a gázolaj vezetéken keresztüli szállításnak szintén több mint 10 százaléka Magyarország felől érkezik Ukrajnába – mondta, hozzátéve, hogy 5000 Ukrajnából menekült gyermek 1500 magyar óvodába és iskolába jár. Menczer Tamás kiemelte: Magyarország energiaellátását minden eszközzel megvédik.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb