Francia kulturális miniszter: Az ima segít ezekben a zavaros időkben

Rouenbe látogatott Rachida Dati, Franciaország kulturális minisztere, hogy megtekintse a helyi székesegyház tornyát, amely még csütörtökön gyulladt ki.

A tárcavezető az Infochretienne beszámolója szerint a látogatás során a jelenlegi politikai helyzetre is utalva azt kérte a székesegyház rektorától, hogy 

,,ezekben a zavaros időkben imádkozzon értünk!”

Az újságírók kérésére Rachida Dati azt is elmondta, hogy az ima mindannyiunknak jót tesz, és azt is hozzátette, hogy  nagy szükségünk van a közösségre. A rektor megígérte, hogy imádkozik majd a vezetőkért.


Hirdetés

A jelenlegi miniszter, aki hitét tekintve muszlim, többször hangsúlyozta a hit fontosságát az életében, és kijelentette, hogy ragaszkodik a keresztény kultúrához. Szoros kapcsolatot ápol a Szent François-Xavier plébániával, ahol rendszeresen részt vesz a miséken.

Dati  2007 és 2009 között Nicolas Sarkozy elnök hivatali ideje alatt igazságügyi miniszter is volt.

Címlapkép: Facebook.com/Rachida Dati

'Fel a tetejéhez' gomb