Videón a Donald Trump elleni merénylet! – A korábbi elnök közleményt adott ki a vele szemben elkövetett támadásról

A korábbi amerikai elnök közleményben mondott köszönetet az amerikai titkosszolgálat őt védő embereinek, valamint a rendvédelmi szervek minden tagjának a gyors beavatkozásért a Pennsylvania állambeli választási gyűlésén történt támadást követően szombaton.

A republikánus elnökjelölt a Truth Social-oldalán közzétett nyilatkozatában részvétet nyilvánított az ellene irányuló merényletkísérletben életét vesztett ember családjának, valamint a közönség súlyos sebesülést szenvedett tagja hozzátartozóinak is.

Biztonságban van Donald Trump, akit támadás ért Pennsylvania állambeli választási gyűlésén


Hirdetés

Donald Trump hihetetlennek minősítette, hogy ilyen cselekmény megtörténhet az Egyesült Államokban. Egyúttal arról is beszámolt, hogy a golyó a jobb fülét érte.

Rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben, amikor meghallottam süvítést és a lövések hangját, majd azonnal éreztem, ahogy a golyó felszakítja a bőrt

– fogalmazott a korábbi amerikai elnök, hozzátéve, hogy komolyan vérzett.

Emellett azt írta, hogy a támadó kiléte egyelőre nem ismert, annyi tudni róla, hogy halott.

Donald Trump két fia is reagált a történtekre. Donald Trump Jr. azt közölte, hogy apja jó hangulatban van, de orvosi megfigyelés alatt maradt. Eric Trump pedig úgy fogalmazott:

ő a legkeményebb ember, akivel valaha találkoztam.

(MTI)

Címlapkép: Donald Trump volt amerikai elnököt, a Republikánus Párt elnökjelöltjét (k) a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei veszik körbe a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyűlésen 2024. július 13-án. A rendezvényen Trump beszéde közben lövések dördültek, a politikus a jobb fülén megsérült, de védőgyűrűben a saját lábán hagyta el a pódiumot. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

'Fel a tetejéhez' gomb