Balog Zoltán: Novák Katalin távozása óriási veszteség a magyar nemzetnek, ezért engem súlyos felelősség terhel

Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a 777blog.hu oldalnak adott, csütörtökön megjelent interjúban elmondta, hogy ő kereste meg az akkor még köztársasági elnök Novák Katalint azzal, hogy szerinte K. Endre ügyében érdemes lenne kegyelmi döntést hozni.

A kegyelmi kérvény benyújtásáról szólva Balog Zoltán elmondta, hogy K. Endre felesége kereste meg őt azzal, hogy segítsen.

„Az a megkeresés, amelyben a férjéről beszélt, azok az anyagok, amiket elolvastam arra indítottak, hogy találkozzak K. Endrével, és találkoztam is vele. Egy másfél órás beszélgetésünk volt, próbáltam vele imaközösségbe is kerülni, mert alapvetően úgy gondolom, hogy lelkipásztorként, lelkivezetőként, ha valaki tőlem segítséget kér, akkor meg kell azt vizsgálni, és ha tudok, akkor megpróbálok segíteni” – mondta, s hozzátette, hogy ha valaki segítséget kér, az első reakció az, hogy meg kell próbálni segíteni, azután lehet döntést hozni arról, hogy valóban segít-e vagy sem.

A református püspök beszélt arról is felajánlotta segítségét és a kiállását Novák Katalinnak az ügy kiderülése után,


Hirdetés

de ő erre nem tartott igényt, mert ő akarta vállalni a döntésért a felelősséget

– mondta.

„Azt, hogy ő ennek az ügynek a kapcsán távozott a magyar közélettől, azt a másik súlyos tehernek érzem ebben az ügyben. Novák Katalin távozása óriási veszteség az egész országnak, a magyar nemzetnek, ezért engem súlyos felelősség terhel” – szögezte le Balog Zoltán.

A református püspök, aki a kegyelmi ügy következtében lemondott a Zsinat lelkész elnöki tisztségéről, amely a Magyarországi Református Egyház elsőszámú pozíciója, elmondta, miért maradt püspök.

Lemondott Balog Zoltán a zsinati elnöki tisztségéről

„Nekem úgy hangzik az esküm, hogy egyedül egyházi főhatóságomnak, a kerületi közgyűlésnek – ami egy részzsinat – a rendelkezéseit hajtom végre és fogadom el egyházi ügyekben. Én ezt a rendelkezést megkértem – éppen az elmúlt napokban – és nekem azt kell végrehajtanom. Abban erősített meg a kerületi közgyűlésünk, hogy nekem kötelező ezt a munkát folytatnom” – mondta.

Ha az ember tényleg igazat akar mondani, nem csak tényeket kommentálni, akkor arra várni kell, mert nekem/nekünk, keresztyén hívő emberként először az Istennel kell megbeszélni, ha elrontottam valamit

– mondta annak kapcsán, hogy miért várt eddig arra, hogy nagyinterjút adjon a témában.

„Ha az emberrel egy ilyen megrázkódtatás történik, ha így megrendül, akkor az első dolog nem a szöveg és a beszéd, hanem a csönd és a hallgatás” – fogalmazott.

Megtörtem, a bűnbánatot tartom a legfontosabb dolognak

– mondta.

„Az utca embere ha megismer, akkor nem viszonyul pozitívan. Az ellentapasztalatom viszont az, hogy ragaszkodtam ahhoz, hogy ha meg akarnak tartani engem püspöknek ebben a kerületben, akkor minden korábbi, a kegyelmi ügy előtti programhoz ragaszkodom. Én vagyok a vezetőjük, így el kell viselniük azt a kárt és nehézséget, amit az én megjelenésem jelent. Hihetetlenül megtisztító és felszabadító élményekben van részem, amikor azok az emberek, akik engem fogadnak, mellettem állnak lelkileg, és azt a szeretetet érezhetem, amit korábban is – nagyon féltem, hogy ezt el fogom veszíteni. Nagyon jó érzés, hogy nem így történt” – nyilatkozta a református püspök.

Címlapkép: Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának korábbi lelkészi elnöke. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

'Fel a tetejéhez' gomb