Belehalt sérüléseibe a mannheimi késelés során megsebesült rendőr

Belehalt sérüléseibe az a rendőr, aki a németországi Mannheimben történt késes támadásban súlyosan megsebesült – közölte vasárnap a karlsruhe-i német főügyészség, a mannheimi rendőrfőkapitányság és Baden-Württemberg tartomány bűnügyi hivatala.

A tájékoztatás szerint a támadó többször is megsebesítette késével a 29 éves rendőrt a fején. „Haladéktalanul a tettet követően sürgősségi műtétet hajtottak végre és mesterséges kómába helyezték, ennek ellenére június 2-án, a délutáni órákban belehalt súlyos sérüléseibe” – közölték a német hatóságok.

Gyászolunk egy olyan rendőrt, aki biztonságunkért életét áldozta

– tették hozzá.


Hirdetés

A késelés pénteken történt a város központjában, a Pax Europa polgári mozgalom találkozóján, amelyen részt vett Michael Stürzenberger konzervatív politikus, iszlámkritikus aktivista is.
Stürzenberger – és másik öt ember, köztük a rendőr is – szintén megsebesült a támadásban.

Terror! – Megkéseltek több embert a németországi Mannheimben – VIDEÓ

Az elkövetőt lövésekkel állították meg, egyelőre nincs kihallgatható állapotban, több sajtóforrás azonban úgy tudja, hogy egy 25 éves afgán férfiról van szó.

Az elkövető indítéka továbbra sem világos. Annyit tudni róla, hogy Afganisztánban született és 2014-ben érkezett fiatalkorúként Németországba. A férfi, aki eddig nem volt ismert a hatóságok előtt, feleségével és két gyerekével a hesseni Heppenheimben élt.

(MTI)

Címlapkép: Bűnügyi helyszínelők egy kampánysátornál a Baden-Württemberg tartománybeli Mannheim Marktplatz nevű óvárosi terén, ahol egy férfi több embert megsebesített késsel 2024. május 31-én. Egy megsebesített rendőr vasárnap meghalt. A rendőrség meglőtte a támadót. A sérültek között van Michael Stürzenberger 59 éves konzervatív politikus, iszlámellenes aktivista is, aki beszédre készült a Pax Europa polgári mozgalomnak a helyszínen tartott rendezvényén. Fotó: MTI/AP/DPA/Uwe Anspach

'Fel a tetejéhez' gomb