Latorcai Csaba: Magyarország végvárként védi Európa keresztény kultúráját
Európa végváraként védjük a kontinens keresztény kultúráját, védjük nemzeti mivoltunkat – mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke kedden Szolnokon.
Latorcai Csaba a Várkapu – Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpont ünnepélyes megnyitóján azt mondta: a szolnoki vár nem véletlenül kiemelt jelentőségű a nemzet emlékezetében. Az Árpádok idején, majd az oszmán uralom és a Rákóczi-szabadságharc során is jelentős végvárként tartották számon a szolnoki várat.
Ma pedig egész országunkra tekinthetünk végvárként, amely a külső és belső nyomás ellenére ellenáll az új pogány törekvéseknek, úgy mint az eltörlés kultúrájának, a genderideológiának vagy éppen a migrációs nyomásnak
– jelentette ki.
Elmondta, hogy európai uniós és magyar kormányzati támogatásból, mintegy 1,6 milliárd forintból valósulhatott meg a Szolnok VÁR! – Szolnoki Várkerület turisztikai célú fejlesztése elnevezésű projekt, amelynek eredményeként az egykori erőd építészeti, művészeti és virtuális eszközökkel válik újra láthatóvá.
Megépült például a kora újkori vár nyugati kaputornyára emlékeztető Várkapu Történelmi Látogatóközpont, amelyben interaktív várkiállítást alakítottak ki. A Zagyva-gáton Bástya-sétány elnevezéssel támfal és díszburkolatú sétány épült, Múltjelek elnevezéssel a várnak jelenleg a felszínen nem látható, az idők folyamán elpusztult részeit megjelenítő állomásokat alakítottak ki információs táblák segítségével. A Damjanich parkban tematikus játszótér, a hídfő mellett kerékpáros megállóhely készült. A turistaparkoló a Zagyva jobb oldalán a fogadóépülettel szemben kapott helyet – sorolta a beruházás néhány részletét.
Latorcai Csaba kiemelte, hogy a látogatóközpont kínálta szolgáltatások oly módon egészítik ki a városi látványosságok garantálta élményszerzési lehetőségeket, hogy Szolnok két-három napos kirándulások célpontjaként is megállja a helyét a kulturális és a turisztikai kínálati területen is – mondta.
A fejlesztés hatására Szolnok turisztikai vonzereje tovább nő
– jelentette ki.
A megújult sétány „egyfajta út” bejárását is mutatja, az elmúlt mintegy másfél évtized is ilyen út volt – mutatott rá. Mint mondta: azóta, hogy 2010-ben a polgári kormány a választók máig is kitartó jelentős támogatásának köszönhetően bizalmat kapott – a magyar emberek és köztük Szolnok szorgalmas polgárai munkájának köszönhetően – eljutottunk odáig, hogy gazdasági, társadalmi, közösségi szempontból is erős, önmagára és eredményeire büszke, öntudatos, a válságokat nemcsak elhárítani és kivédeni, hanem azok ellenére is fejlődni képes ország lettünk és vagyunk.
A magyarok olyan országot építenek, amely a maga értékeivel hozzájárul Európa közösségének értékeihez és gyarapodásához. A nemzeti megújulás és az európai megújulás nem ellentétes fogalmak, hanem egymást kiegészítő célok, amelyek egymással összekapcsolódva erősíthetik a kontinens jövőjét – emelte ki, hozzátéve: minden fejlesztés, korszerűsítés, az egész területfejlesztési politika azt szolgálja, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé kerülhessen. A keresztény és európai értékek összhangban vannak egymással, és segítenek egy olyan megújuló Szolnok, Magyarország és kontinens megteremtésében, amely méltó elődeink örökségére és élhető jövőt biztosít az utánunk jövő generációk számára is – hangoztatta.
Mi, magyarok jól megtanultuk a történelmünk során azt, hogy mekkora kincs a béke, tudjuk, hogy alkotni, építeni csak békében lehet
– fogalmazott, hangsúlyozva: ezért fontos, hogy a június 9-ei európai parlamenti és önkormányzati választáson minél többen vegyenek részt és szavazatukkal támogassák a békét, továbbá azt, hogy „Magyarország a magyaroké, Európa az európaiaké legyen a jövőben is”.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) többek között a szolnoki identitás, a hagyományok megőrzésének fontosságáról beszélt. Kiemelte, hogy
a templomfelújítási program során másfél milliárd forintból három templom és egy adapterház is megújult Szolnokon.
A városban fontos a gazdaság további fejlesztése, a magas színvonalú oktatás és a kultúra, a hagyományőrzés – hangsúlyozta.
Verebes György, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője a művésztelep közvetlen közelében megvalósult beruházást méltatva elmondta: minden adott volt, hogy a város szívében egy olyan kultúrtér jöjjön létre, amely képes egyesíteni magában a múltat, a jelent, a jövőt és képes egy olyan inspiratív közeggé válni, amely „kisugárzik a város lelkületére”.
A beszédek végén megáldották a Várkapu – Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontot.
(MTI)
Címlapkép: Latorcai Csaba a Várkapu – Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpont ünnepélyes megnyitóján azt mondta: a szolnoki vár nem véletlenül kiemelt jelentőségű a nemzet emlékezetében. Az Árpádok idején, majd az oszmán uralom és a Rákóczi-szabadságharc során is jelentős végvárként tartották számon a szolnoki várat. Forrás: Facebook/Latorcai Csaba