Hornung Ágnes a családok nemzetközi napján: A család a legnemesebb erőforrás

A család a legnemesebb erőforrás, a fennmaradás és a jövő záloga, ezért a kormány minden eszközzel és sok területen támogatja a családokat – erről beszélt a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hornung Ágnes rámutatott, ez a kormány – a baloldallal ellentétben – 2010-óta a családok mellett áll, több mint harminc intézkedés született eddig, amelyek révén a családok nem kerülnek légüres térbe. Az államtitkár a családok nemzetközi napja alkalmából kitért arra, hogy az intézkedések két alappillére a kiszámíthatóság és a biztonság, és minden élethelyzetre próbálnak megoldást nyújtani.

Az intézkedések közül kiemelte az otthonteremtési támogatásokat, a munka és magánélet összehangolását szolgáló intézkedéseket, valamint a különféle adókedvezmények fajtáit.

A január 1-jétől bevezetett csok plusz támogatási formáról elmondta, az érdeklődés nagy, az első három hónap adatai szerint 3100 kérelmet fogadtak be a pénzintézetek 83 milliárd forint értékben. Március végéig 1500 család már a kölcsönt is megkapta, ennek nagyságrendje 35 milliárd forint – tette hozzá. Ismertetése szerint az egy igénylésre jutó hitelösszeg átlagosan 26 millió forint volt.


Hirdetés

Hornung Ágnes: Sikerült elérni, hogy merjenek gyermeket vállalni a házaspárok

Hornung Ágnes az anyagi biztonságot célzó intézkedések közé sorolta – többek között – a családi adókedvezvényt, a négy- vagy többgyermekes anyák szja-menteségét, a 30 év alatti édesanyák diákhitel-tartozásának elengedését. Megemelték a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermeket gondozó szülők adókedvezményét, emelték a falusi csok és a babaváró hitel összegét is – sorolta. Tavaly négyezer új bölcsődei férőhely létesült, ezzel 2010-hez képest megháromszorozódott a férőhelyek száma – hangoztatta az államtitkár.

Forrás: MTI

Címlapkép forrása: MTI/Kovács Attila 

'Fel a tetejéhez' gomb