Spányi Antal: Kaszap István biztosan az Istennél talált örök otthont magának

Kaszap István egy szent ember, attól függetlenül, hogy még nem történt meg az ő boldoggá, szentté avatása. Mindazok, akik elérik céljukat, eljutnak az Istenhez, azokat az egyház mindig is szentnek tekintette – mondta Spányi Antal székesfehérvári püspök hétfőn, amikor megáldotta a fehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium új tornacsarnokát, amely immár Kaszap István nevét viseli.

Kaszap István 108 évvel ezelőtt, éppen március 25-én született Székesfehérváron. Az évforduló alkalmából emléknapot rendeztek egykori iskolájában, a Ciszterci Gimnáziumban.

Kaszap István nevét őrzi a Ciszterci Szent István Gimnázium tornacsarnoka. Fotó: ÖKK Fehérvár/Kiss László

„Kaszap István biztosan eljutott az égbe, biztosan az Istennél talált örök otthont magának. Őbenne egy olyan fiatalt látok, aki nem hagyta magát a világtól sodortatni” – folytatta gondolatmenetét a megyés püspök.

Nem különböző vélemények, hangulatok, nem különböző véleményvezérek által diktált elvek szerint próbálta az életét rendezni, hanem Krisztusra figyelt, Krisztusra hallgatott, és mint az egyház gyermeke élte a maga életét. Ha sikerül a mai embernek ezt megtenni, ha nem engedjük, hogy a világ labdázzon velünk, hogy hangulatok, érzések, mindenféle hamis elvek irányítsanak bennünket, akkor érdemes Kaszap Istvánra tekinteni


Hirdetés

– tette hozzá Spányi Antal.

„Teljesen átlagos gyermekkorral indult az élete, szerető, keresztény családban nevelkedett, majd jó eredménnyel került be a Ciszterci Gimnáziumba. Kamaszként a teljesítménye romlott, s hitéletét is „elvitte” a kamaszkor, azonban tizedikes korában Szász tanár úrnál ministrált, s ez elindította ezt a gyermeket a hitnek egy olyan útján, ami magával vonzotta azt, hogy az élet többi területén is jobb teljesítményt érjen el”  – mondta az emléknapot megnyitó köszöntőjében Orosz Ágoston, a gimnázium igazgatója.

Két évvel az érettségi előtt még közepes bizonyítványa volt, ám akkor úgy döntött, hogy ami teljesítményre képes, azt kihozza magából. Tornászversenyeket nyert, bekerült a cserkészcsapatba, ahol a közösségépítésben vett részt, és végül a hitélete odáig fejlődött, hogy Istent akarta szolgálni, és a jezsuita rendhez csatlakozott. Sajnos fizikai élete nagyon rövid volt, viszont halála után egyre többen kezdték őt becsülni, imádkoztak hozzá, kérték az ő közbenjárását

– folytatta az intézményvezető.

Orosz Ágoston, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója is méltatta az iskola egykori diákját. Fotó: ÖKK Fehérvár/Kiss László

Az áldást követően diákcsapatoknak szervezett barátságos röplabda bajnoksággal és ifjúsági témájú konferenciával folytatódott a program. A témák között szerepelt történelmi visszatekintés Kaszap István korára, a lelkiség és a sport kapcsolata, a cserkészet és Kaszap István öröksége, valamint a pasztoráció és a fiatalok bevonása a hitéletbe.

Forrás: feol.hu, okkfehervar.hu

Címlapkép: Spányi Antal megyés püspök megáldotta a Ciszterci Szent István Gimnázium Kaszap Istvánról elnevezett új tornacsarnokát. Fotó: ÖKK Fehérvár/Kiss László 

'Fel a tetejéhez' gomb