A pozsonyi kifli és a füredi Anna-bál is Hungarikum-díjat kapott

Hét nemzeti érték Hungarikum-díjat, a közmédia két műsora pedig Hungarikum Liget Média-díjat kapott a IV. Hungarikum Díjátadó Gálán, amelyet csütörtökön este rendeztek meg a Veszprémi Petőfi Színházban.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy a hungarikumok, amelyek sajátosan magyar és közép-európai értéket képviselnek, megőriznek minket, és összekötő kapocsként is felfoghatók. Történelmi értelemben utalnak a magyarságra, nem csupán a múltra jellemzőek, de a jobb jövő reményében megjelenő értékek összességét is jelentik – mondta. V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos úgy fogalmazott: a hungarikumokra szeretettel tekintünk, az örökös elkötelezettségével.

Értékeink segítenek megtalálni helyünket a világban, megmutathatjuk általuk magunkat. Példát adnak és inspirálnak

– tette hozzá. Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a díjátadó gála a 2023 Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program méltó folytatása. Ahogyan az Európa kulturális fővárosa programsorozatnak, úgy a hungarikum bizottságnak is az a célja, hogy megmutathassuk kulturális kincseinket Európának – emelte ki.


Hirdetés

A IV. Hungarikum Díjátadó Gálán díjat kapott a magyar cifraszűr, a lángos, a Pozsonyi kifli, a füredi Anna-bál, a székelykapu, a teqball mint sport, és a höveji csipke.

A Hungarikum Liget Média-díját a Kossuth Rádió Országjáró műsora, valamint a Duna Televízió és a Duna World csatornán futó Ízőrzők című filmsorozat munkatársai kapták meg. Az Országjáró című műsor 2018 óta hallható a Kossuth Rádióban, segítségével a hallgatók hétről hétre bebarangolhatják a Kárpát-medencében élő magyarság különleges helyeit, bepillantást nyerhetnek az adott tájegység kulturális, építészeti és gasztronómiai örökségébe. Az Ízőrzők a Duna Televízió és a Duna World csatornán 2007 óta látható országjáró, ismeretterjesztő filmsorozat, amelyben az alkotók, Róka Ildikó és Móczár István a helyi ízek, gasztronómiai különlegességek mellett a meglátogatott településeket is részletesen bemutatják.

 

(MTI)

A címlapképen Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter beszédet mond a IV. Hungarikum Díjátadó Gálán Veszprémben 2024. március 21-én.MTI/Vasvári Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb