Kocsis Máté: a DK elnöke a bűncselekményekkel vádolt embereit mosdatja
A DK elnöke megkezdte a bűncselekményekkel vádolt embereinek a mosdatását – közölte a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán, Gyurcsány Ferenc állításaira válaszul.
Kocsis Máté úgy fogalmazott: „az kiabál, akinek a háza ég”. Ezek szerint „van vaj a baloldali politikusok füle mögött”, ha már Gyurcsány Ferenc is előremenekül a politikai ellenfelek okolásával, magyarázkodással, és fenyegetőzéssel a büntetőeljárások miatt, amelyekről ezek szerint pontosan tudja, hogy lesznek – tette hozzá.
A Fidesz frakcióvezetője a bejegyzésben megosztott egy képernyőfotót Gyurcsány Ferenc csütörtöki, szintén Facebookon közzétett videonyilatkozatából. Ennek képaláírásában – utalva arra, hogy a DK, valamint a Momentum egy-egy országgyűlési képviselőjét is nemrég bűncselekmény elkövetése miatt ítélték el – az szerepel: „Varju László és Fekete-Győr ügye nem az első és nem az utolsó”.
Kocsis Máté azt írta: a DK elnöke a mondanivalójával arra is bíztatja a baloldali önkormányzatokat, hogy nyugodtan lopjanak, az sem baj, ha kiderül, mert majd a jobboldalt hibáztatják megint érte. A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc azt is üzeni, hogy az agresszív utcai akciók és a „Varju-féle választási csalások” is beleférnek, legfeljebb megfenyegetik a bírákat, ügyészeket.
Közölte: ma már mindenki látja, hogy Gyurcsány Ferenc emberei és Karácsony Gergely főpolgármester csődbe vitték az ország leggazdagabb önkormányzatát. „Hídpénzbotrány, adománygyűjtő ládikák fekete dollárokkal, csúszópénzek és pénzmosás” – sorolta az ügyeket.
„Gyurcsány úr, jól ismerjük már a sok évtizedes kommunista trükkjeiket: mindig azzal vádolják az ellenfeleiket, amit saját maguk követnek el” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.
Kocsis Máté azt tanácsolta a DK elnökének, hogy kétségbeesett fenyegetőzés helyett inkább „mondassa le a már elítélt beosztottjait”, Varju László (DK) és Fekete-Győr András (Momentum) országgyűlési képviselőket.
A DK elnöke a csütörtöki, online sajtótájékoztatóján azt mondta: ha közeledik a választás, akkor a Fidesz a „régi, megszokott fegyveréhez nyúl”, megpróbálja befeketíteni az ellenfeleit.
(MTI)
Címlapkép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszél a nemzeti konzultációt és a szuverenitásvédelmet érintő pécsi fórumon 2023. november 30-án. Fotó: MTI/Katona Tibor