A Liga olasz párt szerint az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tönkreteszi Európát

Európát tönkreteszi a jelenlegi „elvetemült és balszerencsés Európai Bizottság őrült politikája”, mely nem tett semmit az illegális bevándorlás és az iszlám fundamentalizmus ellen – hangoztatta a Liga jobboldali olasz kormánypárt csütörtökön kiadott közleményében.

A közösségi oldalakon is megjelent közleményben hangsúlyozzák:

az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság az olasz és európai gazdák tönkretételén dolgozott adókkal, idióta szabályokkal, rovarliszttel és mesterséges hússal.

A Matteo Salvini vezette politikai erő szerint a jelenlegi Európai Bizottságnak róható fel, hogy az európai járműgyártásban több ezer dolgozót elbocsátottak, és Kínának téve szívességet elektronikus autókkal „tömnek minket”.


Hirdetés

A közlemény hozzáteszi, hogy az ingatlantulajdonosok sem jártak jobban a rájuk kiszabott új kötelezettségekkel és rendkívüli adókkal.

Soha többet a szocialistákkal, akik több millió polgárt tettek tönkre!

– áll a közlemény zárósorában.

A Liga az Európai Néppárt (EPP) Bukarestben zajló kongresszusával egy időben adta ki közleményét. Az EPP csütörtökön dönt arról hivatalosan, hogy támogatja Ursula von der Leyen újrajelölését az Európai Bizottság elnöki posztjára.

(MTI)

Címlapkép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal a Világgazdasági Fórum találkozóján Davosban 2023. január 17-én. Fotó: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron

'Fel a tetejéhez' gomb