„Azzal, hogy időt szánunk a házasság ünneplésére, azt jelenti, gondolunk a jövőre”

Azzal, hogy időt szánunk a házasság ünneplésére, azt jelenti, gondolunk a jövőre – hangsúlyozta Dr. Udvardy György érsek atya a Házasság Hete záróeseményén a Házasság Ünnepén. Az est főszervezője, már tizenkettedik alkalommal a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Munkacsoportja volt.

Dr. Udvardy György kiemelte, a szentségi házasság prófétai voltát, hiszen a keresztény házaspárok Istenről tanúskodnak, a maguk emberi eszközeivel. Érsek atya kérésére egy rövid elcsendesedés során mindenki hálát adhatott azokért a kegyelmekért és ajándékokért, amelyekkel Isten megajándékozta az életét, majd ezekre a hálaadásokra és fohászokra közösen Isten áldását kérték a jelenlévők.

Az este Fodor-Hekler Melinda „Lehet a szerelem örök?” című zenés irodalmi műsorával folytatódott, melynek során operarészleteket, musical betétdalokat, zárásként pedig egy csodálatos imát, Gomez Ave Maria-ját hallgathatta meg a házasságot ünneplő közönség.

Ezt követően egy hosszúra nyúlt és kalandos nászút történetével ismerkedhettek meg a résztvevők Harkányi Árpád és Zárug Zita segítségével, akik egy baráti hangvételű beszélgetés alkalmával számoltak be eddigi életük egyik legnagyobb kalandjáról, a Föld körüli különleges nászútjukról, melynek során biciklivel járták be a világot – mintegy négy év alatt.


Hirdetés

Az est záró részében Tátrai József és Tátrainé Radics Rita, a Rendhagyó Randevúk című, házaspároknak szóló játékos programsorozat házigazdái számoltak be a játék idei sikereiről.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

'Fel a tetejéhez' gomb