Szinte minden magyar kulcskérdésnek tartja a családalapítás lehetőségeinek biztosítását

A tavaly év végén, (november 9. és 16. között) ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés adatai szerint a családpolitika központba állításával (81 százalék), a CSOK-kal (68 százalék) és a családoknak juttatott még több támogatással (69 százalék) is túlnyomó többséggel egyetértenek a magyarok, ez ritka nemzeti egységet mutat.

Nemcsak a többgyerekes családok esetében ilyen magas ennek a csok elismertsége: a 18 évnél fiatalabb, gyerekkel nem rendelkezők körében 67, az egygyermekes családoknál 74 százalék tartja jó kezdeményezésnek.   

A családok támogatásáról szóló, sorban a nyolcadik Nemzeti Konzultáció eredményei alapján jelentős szakpolitikai lépésekre lehet számítani a magyar kormány részéről. A Nemzeti Konzultáció egybehangzó eredményein túl látható, hogy csaknem minden magyar polgár számára kulcskérdés a kedvező demográfiai és családalapítási környezet biztosítása.


Hirdetés

A demográfiai fordulat szorgalmazása pártok feletti, nemzeti ügynek tekinthető, mert pártszimpátiától függetlenül mind a baloldali, mind a jobboldali érzelmű szavazók jelentős többsége egyetért a támogatások mértékének növelésével, a jobbikosok 90 százaléka, a baloldali szimpatizánsoknak pedig bő kétharmada (68 százaléka).

A Nézőpont Intézet felmérésének részletei itt olvashatók.

Forrás: Nézőpont Intézet

'Fel a tetejéhez' gomb