Szijjártó Péter a maradék két magyar túsz kiszabadításának előmozdítására kérte izraeli kollégáját

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a maradék két magyar állampolgárságú gázai túsz minél előbbi kiszabadításának előmozdítására kérte izraeli kollégáját, Eli Cohent csütörtökön Szkopjéban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri értekezletét megelőzően rámutatott, hogy továbbra is aggodalomra ad okot a közel-keleti biztonsági helyzet, nem tudni, meddig tarthat a tűzszünet, s hány túsz szabadulhat ki még a Hamász terrorszervezet fogságából.

„Mi azt kifejezetten jó hírnek tartottuk, hogy a tűzszünetről megállapodás született, és reméljük, hogy minél több túsz ki tud majd szabadulni a fogságából”

– fogalmazott.


Hirdetés

Szijjártó Péter az izraeli hivatali partnerével folytatott megbeszéléséről szólva közölte, hogy köszönetét fejezte ki Eli Cohennek, amiért a konfliktus kitörése óta mindig lehetett rájuk számítani, amikor a bajba került magyar emberekről volt szó. Példaként hozta fel, hogy viszonylag gyorsan sikerült evakuálni az Izraelben tartózkodó magyarokat, az elsők között tudtak kijutni a magyar állampolgárok a Gázai övezetből is, továbbá mostanra mindhárom olyan magyar túsz kiszabadult, aki a meghatározott kategóriába esett, azaz nő vagy gyerek.

„Arra kértem a kollégámat, hogy segítsenek nekünk abban, hogy majd a két, magyar állampolgársággal rendelkező férfi túsz is minél előbb kiszabadulhasson a fogságából”

– húzta alá.

A miniszter remek hírnek nevezte, hogy az egyik érintett bizonyíthatóan életben van, s leszögezte, hogy jó lenne megtalálni a másik személyt is, ahogyan az is jó lenne, ha mindketten minél előbb hazatérhetnének.

„Természetesen az izraeli külügyminiszter kollégám megerősítette, hogy nekik is érdekük, hogy minden ember épségben és egészségben haza tudjon térni a Hamász fogságából, s ezért abban reménykedünk, hogy a még egészen biztosan életben lévő magyar állampolgár mielőbb ki tud szabadulni” – mondta.

„A katari kormányt is arra kértük természetesen, hogy ebben segítsen, és reméljük, hogy minél előbb megbízható bizonyítékot kapunk arról, hogy a másik magyar, jelenleg túszként nyilvántartott ember is életben van” – tette hozzá.

(MTI)

Címlapkép: Facebook/Szijjártó Péter

'Fel a tetejéhez' gomb