Jó, hogy vagy! Civilek és magánszemélyek alapítottak életvédő szövetséget Budapesten

Tizenöt civil szervezet és kilenc magánszemély alapította meg a Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége elnevezésű szervezetet november 22-én, Budapesten – tájékoztatta lapunkat az egyik alapító szervezet, az Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület.

A Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége célja, hogy az emberszerető, az ember személyi méltóságát középpontba helyező, valamint az életvédő szemléletmódot egységes álláspontként formálja, azt széles körben megismertesse; a közgondolkodásba, valamint a közbeszédbe átvigye minden az életvédelemben prioritást élvező témakörben.

Az együttműködők az alábbi 10 pontban fogalmazták meg együttműködésük alapelveit:

  1. Az emberi élet megkérdőjelezhetetlen érték
  2. Az ember személyi méltósága feltétlen
  3. Az életvédelem alapja a szeretet és nem az ítélkezés
  4. Az emberi életet minden veszéllyel szemben óvjuk és védjük
  5. Az élet kezdete a fogantatás: a férfi és a női ivarsejt egyesülése
  6. A személyes élet kibontakozásának feltétele a szeretetből fakadó elköteleződés
  7. Az élet védelme mindannyiunk felelősége
  8. Az életvédelemmel kapcsolatos véleményünk természettudományos tényeken alapul
  9. Bár biológiájában hasonló, az ember más létrendbe tartozik, mint az állatok vagy a növények
  10. Segíteni kívánunk mindenkit, hogy elkötelezett legyen az élet védelmében

Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnöke elmondta, hogy az érdekszövetség mint Kárpád-medencei ernyőszervezet, a nők és gyermekek érdekvédelme miatt tartja fontosnak a kezdeményezéshez való csatlakozást, és az azzal kapcsolatos programokról való tájékoztatást a Kárpát-medence-szerte jelenlévő tagszervezeteik számára.


Hirdetés

Szigetvári Zsuzsa, a Keresztény Családi Centrum Koordinációs Központjának vezetője kiemelte:

hét éve segítik a gyermekáldásra váró párokat – nem csupán a testi problémákat kivizsgálva, hanem unikálisan, klinikai szakpszichológus bevonásával, a párkapcsolati problémák feltárásával, a kivizsgálás teljes időszakát egy támogató személy által végigkísérve.

Dr. Pálmai Tamás, a Békés városban szolgáló orvos rögzítette, hogy háziorvosként a közéleti szerepvállalás elengedhetetlen. Ennek jegyében vesz részt a szövetség munkájában. Véleménye szerint életvédőként a szeretetet gyakorolva, pozitív gondolat mentén, az életre igent mondva kell munkálkodni azon, hogy közösen, elkötelezetten elérjük céljainkat az élet védelme érdekében.

Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes örül a szövetséghez való tartozásnak, ugyanis meggyőződése, hogy közösségben egymás értékei, érdemei felerősödnek. Személyes tapasztalatai, érintettsége okán kezdett el foglalkozni az életvédelemmel, és hozták létre a „Boldogabb családokért” családi életre nevelés iskolai programot a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület keretében.

A Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége Ifjúsági Csoport nevében Vejkey Dalma hangsúlyozta:

az ifjúsági csoport a korosztályuk számára az ő nyelvükön, illetve az ő kommunikációs platformjaikon kell a megfelelő üzeneteket eljuttatni. Ennek érdekében podcastot készítenek, melyben meghívott szakértőkkel, vendégekkel járják körbe az életvédelem különböző témáit. Továbbá életvédő társasjátékkal és rövid kisfilmekkel is készülnek.

A sajtótájékoztató végén Balás Benedek grafikusművész bemutatta a Szövetség logóját. Az összefonódó közök szimbólumával kapcsolatban elmondta, hogy „az egybefonódó forma az összekapcsolódást, az együtt gondolkodó szövetséget fejezi ki. Együtt erősek vagyunk. Egy kötelet még el lehet tépni, de egy összekötött kötélfonatot nem. Az összefont kötél hasonlatos összetartó közösségeinkhez, a család, a barátság, a nemzet összetartozása is ilyen.”

Az alapítók: Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület, Axióma Központ, Dr. Bálint Balázs, Bartos Mónika, Civil Összefogás Fórum, Együtt az Életért Egyesület, Emberi Méltóság Központ, ERGO Európai Regionális Szervezet, Dr. Fábry-Ivicz Péter, Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége Ifjúsági Csoport, Kecskemét – Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Magyar Bioetikai Társaság, Magyarok Európában Egyesület, Móczár Gábor, Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, Dr. Nyéky Kálmán, Pál Ákos Bertalan, Dr. Pálmai Tamás, Sárospatakiné Szilágyi Gyopárka, Szent István Intézet, Szigetvári Zsuzsa, Védett Társadalom Alapítvány.

Képek: Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége. Forrás: Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület

'Fel a tetejéhez' gomb