A Katakomba színpadán a J.L.P zenekar

A Katakomba Klub Pengető színpadát ezúttal a „Hanghordozók” vers-megzenésítő verseny győztese, a J.L.P zenekar tölti meg élettel. A koncertet e hét pénteken 20:00 órakor tekinthetik meg az érdeklődők Budapesten, a Liszt Ferenc tér 10. szám alatt lévő Katakomba klubban. A belépés ingyenes.

A J.L.P zenekar tagjai:

  • Kákonyi Róza – ének
  • Rokonál Benedek – ukulele, gitár, ének
  • Nagy Sándor Henrik – gitár, basszusgitár, ének
  • Herr Mátyás – basszusgitár, gitár
  • Barnás Máté – cajon

A J.L.P zenekar frontemberével, Kákonyi Rózával folytatott beszélgetésem az alábbiakban olvasható.

A J.L.P zenekar frontembere, Kákonyi Róza. Forrás: M5 – képernyőkép

Hogyan és mikor született a zenekar, mi adta a kezdeti inspirációt arra nézve, hogy belevágjatok a zenekari életbe?


Hirdetés

Az elmúlt években már sor került dalcserélésekre, közös zenélésekre, de az egész történet az Infintivus című vers megzenésítésével kezdődött. Benedek írt egy gyönyörű dalt, amit megmutatott Sanyinak. Sanyit igazán inspirálta és írt hozzá egy szép gitárdallamot, majd csatlakozott Matyi, aki a basszusgitár játékával ragadta meg a dal hangulatát és emelte azt egy következő szintre. Idővel bekapcsolódtam én is, és egy énekdallammal járultam hozzá a folyamathoz. A próbák során azt éreztük, hogy a közös alkotás, közös zenélés örömmel tölt el minket, és inspiráljuk egymást. Valamelyikünk elhozta a dalát, amihez mindenki hozzá tette a maga részét, zenei motívumait, ezáltal született valami egészen elképesztő. Nyáron indultunk a Magyar Napló és a Magyar Írószövetség által kiírt Hanghordozók című pályázaton, ahol Czigány György Augusztus című versét zenésítettük meg. Környezetünk visszajelzései és az első helyezéssel való díjazás nagy megerősítést jelentett számunkra. Elkezdtünk dolgozni a saját repertoárunkon, amelybe eddig saját szerzemények, illetve vers-megzenésítések kaptak helyet. Időközben csatlakozott zenekarunkhoz Máté, aki cajon játékával kölcsönöz tempót, dinamikát, életet a daloknak.

Milyen zenei műfajt vallotok leginkább a sajátotokénak?

Sokszor tanakodtunk ezen a kérdésen, de nem jutottunk dűlőre, nem tudtuk meghatározni. Inkább azt mondanám, hogy egy hangulatot ragadnak meg a dalaink. Úgy gondolom, ez is méltán mutatja be azt, ahogyan mi működünk. Valahogy van egyfajta természetesség, ösztönösség a dalainkban, tehát ez nem feltétlenül egy tudatos alkotás, amikor egy műfaj keretein belül mozgunk, hanem egy hangulat, amiben elmélyedünk és úszkálunk.

Mesélj egy kicsit, hogyan néz ki nálatok az alkotási folyamat? Van valamiféle zenekari hierarchia?

Egyelőre nincs erre stratégiánk. Általában valaki megmutatja a dalát, amin közösen elkezdünk dolgozni, ötletelni úgy, hogy közben megmaradjon a dal hangulata, mondanivalója, és a zene még inkább erősítse, segítse azt. Zenekari próbákon szoktunk „jameléseket” tartani, ami olykor tudatosan, olykor pedig egy elkalandozó gondolatból, dallamváltoztatásból indul el. Ez mindig nagy élmény, mert ilyenkor is egymást inspiráljuk. A közeljövőben biztosan sor fog kerülni közös dal alkotására olyan formában is, hogy a dal szövegét és akkordmenetét is közösen alkotjuk meg.

Melyek azok a témák tartalmilag, amelyek leginkább foglalkoztatnak titeket, és amelyeket szeretnétek később zenei köntösbe öltöztetni?

Az eddigi szerzeményeink témái között szerepelt a szerelem, az útkeresés, az apaság, a vágyódás, a kávé, tehát igencsak különböző témák. Mint zenekar nevünk ihletője, a sirály, amely az Augusztus című vers megzenésítésénél került elő, mindannyiunk számára fontos jelentőséggel bír, így azt emelném ki mint közös motívum.

Ha jól tudom a hit szerves részét képezi az életeteknek. Milyen cél lebeg a szemetek előtt a zenekarral?

Nem mindannyian vagyunk gyakorló keresztények, generációkon túl más vallások is találkoznak a zenekarunkban, de a Jóisten jelenléte mindannyiunk számára evidens és fontos. Én, mint gyakorló keresztény úgy gondolom, hogy kaptam egy talentumot, egyfajta érzékenységet a zenére, ami által igazán mélyen meg tudom élni, meg tudom tapasztalni és ki tudom fejezni a bennem levő érzelmeket. Ez egy hatalmas ajándék, amiért mindig hálát adok. Szerintem a feladatom ennek az ajándéknak a közvetítése, továbbadása mások számára. Ha mi magunk örömünket leljük a közös zenélésben és ez lelki feltöltődést nyújt másoknak, úgy gondolom, annál több nem is kell.

Mikor láthatunk hivatalos dalmegjelenést tőletek, esetleg videóklippel? Zajlik a munka a stúdióban vagy most az élőzenére fókuszáltok?

Jelenleg az élőzenére fókuszálunk, de a koncertünk után szeretnénk bővíteni a repertoárunkat, kidolgozni a dalainkat, illetve felvenni és hivatalosan is megosztani őket.

Milyen terveitek vannak a közel, illetve a távoli jövőben a formációval?

Az elkövetkezendő időben szeretnénk a dalainkat felvenni, megosztani, jövő nyáron pedig már szeretnénk ezeket a színpadra vinni koncertek formájában.

A pénteki koncerttel kapcsolatban milyen várakozásaid vannak? Mit üzennél az érdeklődőknek?

Azt üzenném nekik, hogy nagyon izgatottak vagyunk, várjuk őket nagy szeretettel és reméljük, hogy jól fogják érezni magukat!

Czinke Máté

Címlapkép: A J.L.P zenekar. Forrás: M5 – képernyőkép

'Fel a tetejéhez' gomb