Menesztették L. Simon Lászlót a Nemzeti Múzeum éléről, a volt főigazgató Facebookon reagált

Csák János miniszter, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója a mai napon átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát – közölte közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A miniszter indoklásában kifejtette, hogy a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette. A Kulturális és Innovációs Minisztérium elismeri L. Simon László korábbi érdemeit a kulturális területen végzett tevékenysége során.

A volt főigazgató reagált a döntésre 

L. Simon László Facebook-oldalán reagált a történtekre.

Csák János miniszter ma reggel közölte velem, hogy felment a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójából, mert álláspontja szerint szabotáltam a gyermekvédelmi törvényt. A döntést tudomásul veszem, azonban elfogadni nem tudom azt


Hirdetés

– írja bejegyzésében, majd hangsúlyozza:

A World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg. Ezt maga minisztérium is elismerte korábbi levelében: »Álláspontom szerint szándékos jogsértésre utaló körülmény a Magyar Nemzeti Múzeum részéről nem merül fel (…)«

L. Simon leszögezi, a minisztériumi közleményben foglaltakkal ellentétben a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartották, a 18 év alatti korlátozást bevezették és erről a fenntartót azonnal értesítették.

Négygyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni”

– zárja közleményét L. Simon László.

 

A címlapképen L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója beszédet mond a World Press Photo 2022 kiállítás megnyitóján. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb