Tarlós: megszűnhet a BKK, ám érkezik az elektronikus jegyrendszer
A pénteki lapszámban megjelent interjúban a politikus azt mondta, hogy az elektronikus jegyrendszer finanszírozásának sikerétől is függ a közlekedési központ sorsa. „Amennyiben nem fog szerződéssel a BKK-hoz kötődni az új jegyrendszer, akkor nagyon nagy eséllyel megszüntetjük. A közeljövőben mindenképpen eldől a BKK sorsa” – fogalmazott Tarlós István.
A főpolgármester elmondta: a MÁV-val, a Volánnal közös, korszerű elektronikus jegyrendszert alakítanak ki 2020 végéig, amely mind a budapestieknek, mind a vidékieknek előnyös.
Tarlós István az interjúban kijelentette, hogy már nem karriert épít, hanem problémákat akar megoldani. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha elvállalta az újabb indulást a főpolgármesteri tisztségért, akkor persze nyerni szeretne.
Tarlós István szerint az ellenzék gyermeteg ígéretekkel kampányol. A közelgő európai parlamenti választás pedig nemcsak az ország, hanem a földrész szempontjából is kiemelt fontosságú – vélekedett.
Tarlós István a Magyar Nemzetnek arról is beszélt: a budapestiek észrevételei és épeszű mérlegelés, több szempont figyelembevétele alapján hozta meg azt a döntést, hogy
idén nem lesz Red Bull Air Race a belvárosi Duna-szakasz felett.
A zajszennyezés és a forgalomkorlátozás egy hónapon át okoz kellemetlenségeket – jegyezte meg.
(MTI)