November elseje valamennyi szent ünnepe
November 1-jén közös napon ünnepli a katolikus egyház az összes szentet, valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel – tudatta keddi közleményében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) .
Felidézték, hogy Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731-741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére – ismertették.
Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat
– hangzik fel az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor – írták. E szavakkal a már mennybe jutott, üdvözült hívek közösségének, a diadalmas egyháznak a közbenjárását kéri a földön élő lelkeket egybefogó, küzdő egyház – jegyezték meg.
A mai napon az Evangélium a nyolc boldogság titkát tárja elénk. Legyünk figyelemmel Jézus szavára, merítsünk erőt belőle, hogy saját életünkben is követni tudjuk tanítását. Kérjük a szentek segítségét, hogy azon az úton tudjunk járni, amelyet Jézus mutatott meg nekünk
– írta az MKPK.
A címlapkép forrása: Pixabay