Áttért a kereszténységre, az apja négy hónapra bezárta és éheztette 

Bezárta, majd éheztette egy muszlim férfi a fiát Ugandában, mert a gyerek áttért a keresztény hitre – írta a Christian Post

A muszlim férfit a 17 éves fia bentlakásos iskolájának tanára hívta fel, hogy jelentse a megtérést. A büntetésről a helyi lelkész értesült, aki evangelizációs családi látogatásra indult, azonban Musobya Aramanzani nem engedte be, azonban ő és a társai megtudták a környékbeliektől, hogy több mint négy hónapja tartja fogva a fiát. 

A csapat másnap visszatért, és a lelkész könyörögni kezdett a férfinak, hogy néhány percig imádkozhassanak a családért. 

„Miközben imádkoztunk, nagyon erős, rossz szag terjengett a házban. Sokan voltunk, ezért be tudtunk hatolni az egyik belső szobába, ahonnan a szag jött. Itt találtuk a tizenéves fiút, aki nagyon rossz állapotban volt” – mondta a lelkész.   

Aramanzani elmondta a lelkésznek és csapatának, hogy amikor a fia hazatért az iskolából, ő és a rokonai megkötözték, és nem voltak hajlandók ételt adni neki, mert „keresztény lett, nyilvánosan vallomást tett, ezáltal szégyent hozott a családunkra”.   


Hirdetés
A fiú a kórházban sem tudott sokat elárulni arról, hogy mi történt vele, a lelkész azonban az édesanyjától megtudta, hogy a nő eleinte vitt neki vizet, amikor azonban a fiú megbetegedett, nem volt hajlandó gyógyszert adni neki, hanem sértegetni kezdte azzal, hogy a hűtlenségével megsérti a család vallását, és meg kellene halnia. 

A lelkész hozzátette, hogy Aramanzani megbánta, amit tett, és ő is áttért a kereszténységre. 

„Meggyőzött minket, hogy ne jelentsük az esetet a rendőrségnek. A helyzet jelenleg nagyon kényes, mert az apa azt kockáztatja, hogy letartóztatják, ugyanakkor újonnan megtért keresztény. Először a szenvedő fiatalembert kell ellátnunk, majd később megbeszéljük a családdal a további teendőket”.   

Uganda alkotmánya biztosítja a vallásszabadságot, beleértve a jogot a hit terjesztésére és az egyik hitről a másikra való áttérésre. A muszlimok Uganda lakosságának legfeljebb 12 százalékát teszik ki, viszont nagy számban élnek az ország keleti területein.

A címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb