A külső határok védelmére sürgetik a német kormányt

Bodo Ramelow (Die Linke), Türingia miniszterelnöke aggodalmának adott hangot amiatt, hogy egyre több menekült érkezik, azonban a tartomány és az önkormányzatok már a határon mozognak, és nem tudnak több embert fogadni. Türingia azon befogadóközpontja, amely a legközelebb esik a lengyel határhoz, 800 fő elszállásolására lenne képes, azonban már több, mint 1000 menekült tartózkodik ott. 

A Magyar-Német Intézet jelentéséből kiderül, hogy a jelenlegi helyzetet már Svédországból is kritizálják. Armin Schuster (CDU) tartományi belügyminiszter bírálta a szövetségi kormány migrációs politikában tanúsított magatartását, és a külső határok védelmét sürgeti a lengyel és cseh határokon. Eközben Frank Mentrup, a baden-württembergi városok szövetségének elnöke arra figyelmeztetett, hogy a lakosság körében nő a menekültekkel szembeni ellenérzés. „Azt veszem észre, hogy a helyi elfogadottság egyértelműen csökken” – mondta Mentrup a dpa hírügynökségnek.

Nancy Faeser SDP-s szövetségi belügyminiszter ezért úgy döntött, hogy engedélyezi a lengyel és a cseh határon való ellenőrzést, ugyanis így hatékonyabban lehet küzdeni az embercsempészet ellen. Kiemelte, hogy további hatásköröket is kaphatnak a rendőrök, akár a szomszédos országokban is végezhetnek ellenőrzéseket. Svájcot említette példaként, hisz ott már a szövetségi rendőrök a svájci rendőrökkel szorosan együttműködve Svájc területén is ellenőrizhetnek, és megakadályozhatják az illetéktelen belépést. Ennek példáján Csehországgal is már zajlanak a megbeszélések és vonatkozó előkészületek már.

Michael Kretschmer CDU-s szászországi miniszterelnök szerint Faeser túl későn hozta meg a döntést: 


Hirdetés

„Szomorú, hogy a helyzetnek mindig így kell eszkalálódnia, mielőtt Németországban lépéseket tesznek. A Lengyelországgal és Csehországgal közös határok erősebb ellenőrzésének már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna történnie” – reagált.

A címlapképen migránsok sorban állnak a menedékkérők regisztrációját és segélyezését adminisztráló intézmény, a német tartományi egészségügyi és szociális hivatal (LaGeSo) épülete előtt Berlinben 2016. január 28-án. (MTI/EPA/Kay Nietfeld)

'Fel a tetejéhez' gomb