Reagált a kormány a Budapest Pride-ra
Szombaton Pride-felvonulást tartottak Budapesten, aminek kapcsán a Magyar Nemzet megkérdezte a kormányt, akik kiemelték, hogy a felnőttek szexualitása magánügy, a gyermekek védelme közügy. A baloldal azt próbálja elhitetni a világ közvéleményével, hogy Magyarországon üldözik az LMBTQ-embereket.
„A pride a résztvevők magánügye. Magánügyekkel a kormány nem foglalkozik. A felnőttkor elérése után mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja” – válaszolt a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Hozzátették, hogy a gyermekekre irányuló szexuális propagandát károsnak és veszélyesnek tartjuk. A gyermekek védelme közügy, ezért a kormány a gyermekvédelmi törvény minden rendelkezését változatlan formában fenntartja.
A lap arról is ír, hogy az eseményen megjelent Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is, aki a beszédében azt a látszatot próbálta kelteni, mintha Magyarországon üldöznék az LMBTQ-embereket. Azt mondta, hogy neki természetes, hogy itt van, kötelességének is érzi, majd megjegyezte, hogy ennek ellenére Magyarország nem elég szabad a felvonulóknak, pedig egy és oszthatatlan, nem leszalámizható.
„Egy olyan város, ahol az LMBTQ-emberek, a romák és a diákok nem szabadok, ott senki sem szabad. Kiállunk mindenki mellett, akit a hatalom el akar taposni vagy céltáblának használni” – fogalmazott.
A címlapképen a 28. Budapest Pride résztvevői vonulnak az Andrássy úton 2023. július 15-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás