Nemzetközi konferenciát hívott össze Meloni a migráció megfékezése érdekében

A Földközi-tenger medencéjében fekvő országok vezetőinek részvételével nemzetközi konferenciát hívott össze július 24-re Rómába az olasz miniszterelnök, aki ezt a Tunézia és az Európai Unió között létrejött szándéknyilatkozat vasárnapi aláírását követően jelentette be.

Giorgia Meloni hangsúlyozta, hogy a konferencia új utakat és új partnerségi kapcsolatokat nyithat a migráció megfékezése érdekében.

Az olasz kormányfő elmondta, hogy a résztvevők között lesz Kaisz Szaíd tunéziai államfő, valamint számos más, a migráció által közvetlenül érintett mediterrán ország vezetője.

Meloni részt vett annak a stratégiai partnerségi szándéknyilatkozatnak az aláírásán, amelyre a tunéziai fővárosban Kaisz Szaíd és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke között került sor. A megállapodáscsomag egyebek között az embercsempészek elleni küzdelemről szól – közölte a tunéziai államfő hivatala és a találkozón szintén jelen lévő Mark Rutte holland kormányfő.

A tájékoztatás szerint a mostani megállapodással az EU egy 900 millió eurós (332 milliárd forint) pénzügyi segélycsomagot is indíthat a gazdasági nehézségekkel küszködő Tunézia számára.


Hirdetés

A dokumentum az illegális bevándorlás kérdésén túl gazdasági fejlesztéssel és megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kérdésekre is kitér.

A Tunézia és az Európai Unió közötti szándéknyilatkozat aláírásának előkészítésében Róma közvetítő szerepet vállalt: Giorgia Meloni júniustól háromszor tárgyalt személyesen az észak-afrikai országban.

A szándéknyilatkozattal „jelentős célt sikerült elérni nagy diplomáciai munkának köszönhetően, mérföldkőnek számít az EU és Tunéziai közötti igazi partneri kapcsolat kiépítésében” – hangoztatta Giorgia Meloni, aki modellértékűnek nevezte a megállapodást a többi észak-afrikai ország számára is.

(MTI)

A címlapképen Giorgia Meloni olasz miniszterelnök érkezik az Európai Unió tagállamai és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozójára Tiranában 2022. december 6-án. Forrás: MTI/AP/Andreea Alexandru

'Fel a tetejéhez' gomb