A zabhegyező írójának eddig ismeretlen művei jelennek meg
Az író a Rozsban a fogó, korábban Magyarországon Zabhegyező címen közreadott művével egy csapásra az amerikai irodalomtörténet kultikus figurájává vált. Regénye a mai napig évente 250 000 példányban talál gazdára.
Matt Salinger kérdésre válaszolva elmondta, apja későbbi műveinek megjelenésére mindeddig azért nem kerülhetett sor, mert azok egyelőre nincsenek kiadásra kész állapotban. Mint mondta: a hátramaradt életmű összerendezése számára gigászi feladatot jelentett. „Olyasvalakiről beszélünk, aki 50 éven át írt, anélkül, hogy bármit megjelentetett volna, tehát rengeteg anyagról van szó. ” – fűzte hozzá.
Jerome David Salinger 100 évvel ezelőtt született New Yorkban, és 2010-ben halt meg New Hampshire-ben. Világsikeret arató regénye után néhány novellája és kisregénye jelent meg, 1965-től azonban már semmit sem publikált.
(MTI)





