Lemondott az Interpol elnöke, Meng Hung-vej

Pénteken derült ki, hogy nyomozást indított a francia rendőrség, miután az Interpol igazgatójának felesége bejelentést tett férje, Meng Hung-vej eltűnéséről. Az asszony nem hallott férjéről azóta, hogy Meng szeptember végén Kínába utazott. 

A kínai állampárt fegyelmi ügyekkel foglalkozó testülete honlapján azt írta: Meng gyaníthatóan törvényt sértett, és Kína új korrupcióellenes hatósága, a Nemzeti Felügyeleti Bizottság megfigyelés és vizsgálat alá vonta. A 64 éves Meng negyven éves rendőri pályafutást tudhat a háta mögött a kommunista országban, és korábban közbiztonsági miniszterhelyettes is volt.

Meng felesége vasárnap Lyonban riportereknek azt mondta: szeptember 25. óta nem hallott a férjéről, aki aznap egy késről küldött képet neki a mobiltelefonjára, ami szerinte azt jelenti, hogy veszélyben érezte magát.

Az Interpol hivatalosan szombaton fordult a kínai hatóságokhoz, hogy adjanak tájékoztatást arról, hogy mit tudnak Meng eltűnéséről.
Menget 2016 novemberében választották meg a 192 tagállam rendőrségei közötti együttműködést segítő Interpol igazgatójának. 


Hirdetés

Újabb fejleményt jelent az, hogy az Interpol Főtitkársága az est során közölte a TwitterenMeng Hung-vej azonnali hatállyal lemondott az Interpol elnöki posztjáról. A tájékoztatásból az is kiderül, hogy a szervezet irányítását ideiglenesen a dél-koreai Kim Dzsong Jang eddigi alelnök veszi át, és a szervezet új elnökét a november 18-21-én Dubajban tartandó tanácskozáson választják majd meg.

 

'Fel a tetejéhez' gomb