Kell-e tennünk azért, hogy a Nap felkeljen?
Karácsony előtt jelent meg Ungváry Zsolt kisregénye, a Győzelem. Ennek apropóján hangzott el beszélgetés a szerzővel a Kossuth Rádió Kalendárium című műsorában. Az interjút Felszeghy Csaba készítette, cikkünk ennek szerkesztett változata.
– Ez egy keresztény alapon nyugvó, filozófiai tartalmú könyv.
– Igen, a műfaja kisregény, elsősorban mégis arról szól, hogy szerettem volna a gondolataimat megfelelő keretben elmondani. Olyan kérdéseket feszeget, mint hogy miért és honnan lett a világ, ki teremtette; mit akar tőlünk az Isten, hogyan kell elrendeznünk az életünket.
– Ugyanakkor ez kalandregény is…
– A történet szerint két amerikai férfi repülője az Andokban kényszerleszállást hajt végre, hőseink egy kis faluba jutnak, ahol az ott élők minden évben feláldoznak valakit azért, hogy felkeljen a Nap. Az amerikaiak nem tudják elfogadni ezt a pogány dolgot, ezért le akarják beszélni őket az áldozatról, amire így nem is kerül sor, a Nap pedig nem kel fel. Benne vannak a mítoszok, a nyugati világ nagyképűsége, amellyel azt gondolják, mindent jobban tudnak. Az áldozat lényege ezúttal az, vajon kell-e valamit tennünk azért, hogy a Nap felkeljen, a világ működjön, az Isten gondoskodjon rólunk.
– Nagyon sok szimbólum található a történetben, de a legfontosabb természetesen a Nap.
– A Nap maga az Isten, már az egészen ősi kultúrákban azt jelképezi. Minden reggel fölkel, minden belőle ered, a meleg, a fény, az élet. Este eltűnik. Csak bízhatunk benne, hogy ismét fel fog kelni, rajtunk kívül álló, nem tehetünk érte vagy ellene semmit. De a bizalmunkból vagy anélkül fölkel. Belenézni nem tudunk, mégis egész nap látjuk. A Nap és az Isten egybecseng, a kereszténységben is: a fény, az örök világosság, a Mennyországot úgy képzeljük el, mint egy fényességes valamit. A magyar nyelvben a világ jelenti a szellemi dolgot, világosságot, és az anyagi világot, a kozmoszt, a matériumot. Az Isten az a szellem, amelyik azt mondja: legyen világ, és lesz világ, ez egyszerre a fény, ami a szellemi és a kozmosz, ami az anyagi; a Napban ez a kettő találkozik.
– A Candide óta ismert az utaztató regény. Ez valami trendi utaztató regény?
– Valójában ez csak a főszereplő álma. 
– Ezek szerint elárulhatjuk a végét?
– Enélkül nehéz róla beszélni. Van persze fordulat, csavar benne, de alapvetően nem egy Agatha Christe rejtvény, hogy ki lesz a gyilkos. Azok a gondolatok fontosak belőle, amelyek az emberek többségét foglalkoztatják. Van-e túlvilág, mi lesz a halál után, teremtették-e a világot vagy csak úgy lett. Materialista oldalról szeretnek azzal bosszantani minket, hogy a vallás csak mese, miközben azt látjuk, minél többet tud a tudomány, annál egyértelműbb, hogy a világ nem alakulhatott ki véletlenül, hiszen olyan pontos, bonyolult rendszer, ami tervezőért kiált. Ahogy a versailles-i kastély vagy a Lánchíd nem jöhetett létre magától, egy ezeknél sokkal bonyolultabb rendszer sem. Senki sem hiszi, hogy a versailles-i kastély az évszázadok folyamán magától felépült, így a világról se gondoljuk, hogy magától lett.
Ha az Egri csillagok kezdő mondatát betűnként, véletlenszerűen húznánk ki egy kalapból, és minden változatra egy másodpercet szánnánk, az ősrobbanás óta eltelt idő alatt sem próbáltuk volna végig az összeset.
Gárdonyi elméje tíz másodperc alatt megalkotta. A világ törvényeit sem lehetne véletlenül kipróbálgatva meghozni, mert nincs akkora szám, amely ennyi próbálkozást lefedne, míg egy tervező elmének ez nem lehetetlen.
– Ha már álom, a megoldás nyitva marad…
– Ezekre a kérdésekre – Isten, a világ teremtése – itt nem tudunk válaszokat adni; nem gondolom, hogy ennyire okos lennék. Az álommá nyilvánítással leteszem annak a felelősségét, hogy én azt állítanám, hogy így van. Adok egy választ, ami egy irodalmi megoldás. Az álom metaforával saját kicsinységemet is bevallom. Feltételezem, hogy így van, de nem merem tudományos igazságként kijelenteni.
A felvétel az MTVA Médiaklikk oldalán érhető el, a beszélgetés 15 perc 52 másodpercnél kezdődik.
