Már a keresztek is a helyükre kerültek Debrecen legújabb templomán

Jól halad a tócóskerti Szentháromság-templom építése, hófehér falak és tágas, világos tér fogadja majd a híveket – számolt be a dehir.hu. A belső munkákkal már végzett a kivitelező, és elkészültek az épület gépészeti rendszerei is, így Debrecen legújabb görögkatolikus temploma hamarosan megkaphatja a használatbavételi engedélyt.

A burkolás teljes mértékben befejeződött, nyílászárók is a helyükre kerültek, és a festés is készen van. Igazából a kinti részen van még egy kis híja a kerítésnek, pont a főbejárat előtti díszes kapu hiányzik még – mondta Jaczkó Dániel szervezőlelkész. A 250 négyzetméter alapterületű épület egy jelenleg is szerveződő 100-150 fős tócóskerti gyülekezetnek lesz a lelki hajléka.

Itt a szentmisék mellett egyéb, felnőtteknek és gyerekeknek szánt egyházi programokat is szeretnének tartani.

A liturgiás eszközök, mint az oltár, a padok, a bútorok és a gyertyatartók, a következő hetekben érkeznek meg – adta hírül a dehir.hu. A több mint 300 millió forintból épülő templom kétszáz hívő befogadására lesz alkalmas. Felszentelését decemberre tervezik.

Forrás: dehír.hu


Hirdetés

A címlapkép forrása: dehír.hu/videó

'Fel a tetejéhez' gomb