Veres András: fontos, hogy a népszámláláson is megvalljuk az Egyházhoz tartozásunkat
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kampányt indít, az októberben induló népszámlálással kapcsolatban. A megmozdulás lényege, hogy buzdítson minden magyar katolikust, hogy bátran vállalja vallási hovatartozását. Erről és az abortusz szabályozásának közelmúltbeli változásairól beszélt Veres András győri megyéspüspök a Magyar Kurírnak.
A püspök az új abortusz szabályozásról úgy fogalmazott, ma már senki számára sem kétséges, hogy az élet a fogantatással kezdődik. Ezért a megfogant emberi élet annak természetes befejeződéséig védendő. Napjainkban, amikor gyakorivá vált az abortusz, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi is történik e műtét alkalmával.
Véleményem szerint az új miniszteri rendelet által – hogy az édesanyák meghallgassák a szívük alatt hordott gyermek szívhangját – bizonyosságot szerezhetnek arról, hogy egy önálló élettel bíró emberi életet hordoznak.
– fogalmazott az MKPK elnöke. Hozzátette, fontos hangsúlyozni a férfi szerepét is a gyerekáldásnál. Az abortuszkérdés körüli „az én testem, az én döntésem” érveléssel kapcsolatban kiemelte:
Ha e kijelentés tartalmába valaki józanul belegondol, akkor rádöbben arra, hogy állítása teljesen abszurd. Ennek a gyermeknek az anya életfunkcióira támaszkodva, de mégis önálló vérkeringése és önálló szervezete van. De csak ha azt tekintjük, hogy lehet, hogy a gyermek fiú, akkor máris rádöbbenhetünk arra, hogy valótlan az állítás, hogy az a gyermek az anya teste. Sokakat megtévesztenek ilyen alaptalan, hangzatos frázisokkal. Akik inkább hajlanak az abortuszra, azok hajlamosak ezekkel védekezni
– fogalmazott a püspök. A népszámlálásról azt mondta, nem kétséges, hogy az az egy személyes állásfoglalás, amikor megvalljuk az Egyházhoz tartozásunkat.
Valójában ez egy hitvallás és tanúságtétel arról, hogy számunkra a vallásosság nem pusztán egy szokás vagy hagyomány, hanem az Istenhez való tartozás. Vagyis egy személyes kapcsolat és elköteleződés Jézus és az ő Egyháza mellett. Ezért van rendkívüli jelentősége annak, hogy megvalljuk-e Őt az emberek előtt, mert ígérete szerint akkor Ő is megvall bennünket az Atya előtt. Ez a tanúságtétel a mi országunkban jelenleg nem jár különösebb áldozattal, de tudjuk, vannak nem is távoli országok, ahol ez a hitvallás vértanúsággal is párosulhat. Kérünk tehát mindenkit, hogy a Katolikus Egyházhoz való tartozását (azon belül római vagy görögkatolikus) bátran vállalja a népszámlálás alkalmával.
– mondta Veres András. Kifejtette, reményei szerint a legtöbb katolikus számára nem jelent kétséget és nem igényel hosszas megfontolást, hogy megvallja vallási hovatartozását. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne venné komolyan ezt a tanúságtételét.
Akik pedig csak megfontolás után döntenek a megvallás mellett, azok számára lehetőség arra, hogy átgondolják Istennel és az Egyházzal való jelenlegi kapcsolatuk állapotát. A ’70-es években a Vigilia folyóirat megkérdezett néhány közismert embert Krisztusba vetett hitéről, s emlékszem, volt köztük olyan, aki nagyon hálás volt a kérdésért, mert újra elgondolkodhatott azon, hogy hol tart vallásosságában. Kívánom, hogy mindnyájan megértsük e hitvallás jelentőségét, és bátran, örömmel, vonakodás nélkül valljuk magunkat katolikusnak!
– zárta az interjút a püspök.
(Forrás: Magyar Kurír)
A címlapkép forrása: MTI/Máthé Zoltán