Csatát nyert a magyar kormány Brüsszelben
Első hallásra nagyon keménynek tűnik az a szankció, amelyet tegnap meghozott az Európai Bizottság azzal, hogy a Magyarországnak járó Uniós források 65%-ának felfüggesztését javasolja. Ez azt jelenti, hogy hazánk 3000 milliárd forintot nem kapna meg a közös kasszából. Persze a kárörvendő baloldali politikusok és véleményformálók csak idáig olvasták a hírt és máris elégedetten csettintettek, hogy „Brüsszel végre megbünteti a magyar miniszterelnököt és kormányát.”
A helyzet persze nem ennyire egyszerű és egy tipikus Uniós döntés született, amelyet mindenki tud a saját szája íze szerint értelmezni. De akkor mi a valóság? A Bizottság valójában nem függesztett fel pénzeket, csak javaslatot tett erre a pénzügyminiszterek tanácsának. És azt is javasolta, hogy a döntéssel várjanak még két hónapot, november 19-ig. A magyar kormány ugyanis eddigre ígérte meg 17 nagyon fontos törvényjavaslat benyújtását. Amelyekről a kabinet tagjai és a Bizottság képviselői egyébként már hónapok óta egyezkednek.
Így szinte borítékolható, hogy ha november 19-ig ezek a Parlament elé kerülnek, akkor hazánk egyetlen eurocenttől sem esik el.
Hiszen ezek választ jelentenek majd az állítólagos jogállamisági kérdésekre, így jó eséllyel nemcsak a 7 éves ciklus pénzeinek áramlása, hanem a helyreállítási alap forrásainak érkezése előtt is megnyílik az út. A Bizottságban tehát – Magyarországgal szemben legalábbis – úgy tűnik, hogy győzött a józan ész. A von der Leyen vezette testületben rájöttek, hogy nem lehet egyetlen tagországot sem a végtelenségig leckéztetni, mondvacsinált indokokkal tőle forrást visszatartani.
Főleg nem egy olyan gazdasági világválság idején, amikor minden gazdaságra fordított fillérre szükség van.
És bárki bármit mond, a számok nem hazudnak: Magyarország az előző hét éves ciklus pénzeit példaértékűen használta fel. Egyrészt azért, mert a források 100%-át sikerült elkölteni, másrészt azért, mert az euromilliárdok nagyobbik részét gazdaságfejlesztésre fordította a kormány, segítve ezzel a magyar gazdaság felzárkózását. Ami persze nem csak ennek volt köszönhető, de
elég megnézni az elmúlt évek hazai és nyugat-európai GDP adatait, hogy rájöjjünk: igenis közelebb kerültünk Nyugat-Európához.
Aki pedig még ezután is kétkedik, annak érdemes visszaidéznie az európaiak túlnyomó többsége által elismert Angela Merkel szavait. A volt német kancellár ugyanis 2019-ben, Sopronban, a Páneurópai piknik 30. évfordulóján kerek-perec kijelentette, hogy Magyarország jól használja fel az Uniós pénzeket. Aki most brüsszeli részről megkérdőjelezi ezt és a források elvonását szeretné, valójában Angela Merkel politikai örökségét is szembeköpi.
Persze a Bizottság kettős játéka is érthető valahol. A testületnek ugyanis figyelnie kell az Európai Parlementre, amelynek elvakult baloldali többsége – benne sajnos hazánk képviselőivel is – a források megvonását akarja. A folyamatos nyomásgyakorlás újabb eszköze volt a múlt heti Delbos-Corfield jelentés, de ők képesek ennél tovább is menni. A Lengyelországnak járó pénzekkel kapcsolatban például nyíltan megfenyegették von der Leyent, hogy bizalmatlansági szavazást indítanak ellene, ha odaadja a forrásokat.
Így vált tehát egy ideológiailag túlfűtött, semmilyen realitásérzékkel nem bíró gittegylet foglyává az Európai Bizottság.
A Magyarországgal kapcsolatos végső döntés tehát erről is szól: hogy vajon a von der Leyen vezette testület ki tud-e törtni ebből a kényszerű fogságból? A most kezüket dörzsölő magyar baloldaliaknak pedig két okból sem kell örülniük: egyrészt a forrásmegvonást belengető brüsszeli „gesztus” az Európai Parlamentnek szólt, nem nekik, mert ők már ott sem érdekelnek senkit. Másrészt kár arra várniuk, hogy Magyarország nem jut hozzá a forrásokhoz, mert ez nem lesz így.
