„Nagyobb lett-e Amerika?” – Trump tíz sikere I. rész

A Fox News készített nemrég egy „Top 10-es” összeállítást azokról a meglepő, nem várt sikerekről, amelyek a Trump-kormányhoz kapcsolódnak:

10. Trump 2 év alatt 19, külföldön foglyul ejtett személy szabadon bocsátását érte el, ebből 16 volt amerikai állampolgár. Ez több, mint amit Obama kormányzata 8 év alatt elért, ráadásul vele szemben Trump nem engedett el terroristákat ezért cserébe és pénz sem utalt át a foglyul ejtőknek.

9. Gazdasági szempontból a Trump azokat segítette, akiket Obama idején „hátrahagytak”. Az ipar területén a munkahelyek számának növekedése az utóbbi negyedszázadon belül a csúcsára hágott, a diploma nélküli munkanélküliek száma történelmi mélypontra süllyedt. A Wall Street Journal szerint a gazdaság 3,1 százalékkal növekedett – ez 2009 óta a legnagyobb mértékű növekedés – és elsősorban az alacsonyabb képzettségű dolgozók profitáltak ebből.

8. Számos új törvényjavaslat számára sikeresen megnyerte saját pártja mellett a rivális Demokraták támogatását is, ilyen módon sikerült szabályozni például az igazságszolgáltatást, hatékonyabban lép fel a kormányzat a drog- és a szex-kereskedelem ellen is.


Hirdetés

7. Női karriereket segített a CIA-n belül: ő nevezte ki a CIA első női vezetőjét, Gina Haspelt, valamint a szervezet titkosszolgálati részlegének élére is ő állította Elizabeth Kimbert.

6. Növelte az USA energiatermelését: a múlt év során az USA olajtermelése már maga mögött hagyta Oroszországét és Szaúd-Arábiáét is.

5. A Trump-kormány sikeresen szorította vissza Észak-Koreát, nem volt hajlandó Kim Jong Un játékát játszani és továbbra is ellenőrzés alatt tartja a diktátor lépéseit.

4. Szíriában komoly szerepet vállalt az ISIS visszaszorításában.

3. Trump ellenőrzés alatt próbálja tartani Oroszországot is, nem enged az orosz törekvéseknek és velük szemben fenntartja a gazdasági szankciókat.

2. Megújította az Irán elleni szankciókat, jóval sikeresebbé téve azokat ahhoz képest, mint előtte az Obama.

1. A Kavanaugh-botrány során nem ingott meg, kiállt az általa támogatott bíró mellett és politikai szempontból győzelmet aratott a válságos helyzetben.

Ezek mellett a Fox News felsorolja azt is, hogy a Trump-kormányzat új kereskedelmi szerződéseket kötött Kanadával, Mexikóval és Dél-Koreával; az USA-n belül növelte a tagállami jogköröket; szembeszállt a Nemzetközi Bűnügyi Bírósággal és megvédte saját állampolgárait és katonáit velük szemben; és a legutóbbi időben méltó kegyelettel helyezte nyugalomra George H. W. Bush ex-elnököt.

(Forrás: Fox News)

'Fel a tetejéhez' gomb