Rendkívüli EP-ülést szorgalmaz Guy Verhofstadt Orbán Viktor beszéde miatt

A Magyar Nemzet cikke szerint Guy Verhofstadt a témában levelet írt Roberta Metsolának, az Európai Parlament elnökének is. Ebben úgy fogalmaz, hogy a magyarországi Orbán-kormány újabb lépést tett a rossz irány felé. Már a különleges jogrend azonnali alkalmazása is aggasztó jele volt annak, milyen állapotban van a demokrácia az országban. Orbán Viktor kormányfő e heti szavai pedig azzal kapcsolatban, hogy „nem akarnak kevert fajúvá válni”, még inkább túllépnek a határon – írja.

A cikk felidézi, hogy a baloldal napok óta Orbán Viktort támadja, amiért tusványosi beszédében a faj szót használta, amikor úgy fogalmazott: „a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, és nem is akarunk kevert fajúvá válni”. Azóta a baloldal össztűz alá vette az elhangzottakat, pedig a faj szó, valamint az önazonosság védelme szinte az összes jelentős emberi jogi egyezményben megjelenik.

Ez egyértelműen sérti az európai szerződésekben lefektetett normákat és értékeket, és az európai történelem legsötétebb napjaira emlékeztet – tette hozzá a liberális politikus. Guy Verhofstadt továbbá úgy fogalmazott: 

„Az Európai Unió nem engedheti meg, hogy elszaporodjon az ilyen retorika, és nem engedhetjük meg azt sem – különösen a jelenlegi geopolitikai feszültségek közepette –, hogy az ilyen nyíltan rasszista és antidemokratikus programot hirdető vezetők döntsenek az uniós politikáról. Minden rendelkezésünkre álló eszközt be kell vetnünk” – írta a képviselő. 


Hirdetés

Úgy gondoljuk, hogy ez a súlyos pillanat szükségessé teszi az Európai Parlament rendkívüli (plenáris vagy bizottsági) ülését, amelynek célja, hogy az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság is vállalja felelősségét a demokrácia védelmében Magyarországon és az egész Európai Unióban” – zárta levelét Guy Verhofstadt.

A Magyar Nemzet cikke ugyanakkor felidézi, hogy a belga politikus ugyanakkor nemcsak Magyarországot támadta ez elmúlt hetekben, ő az egyik kezdeményezője annak a bizalmatlansági indítványnak is, amelyet Ursula von der Leyen ellen kezdeményeztek. Az Európai Bizottság elnökének munkájával kapcsolatban azt kifogásolták, hogy a testület jóváhagyta a lengyel gazdaság újjáépítésére irányuló helyreállítási tervet.

(Magyar Nemzet)
A kép forrása: theguardian.com

'Fel a tetejéhez' gomb