Joe Biden az amerikai katonai jelenlét európai növelését jelentette be

„Szövetségeseinkkel együtt biztosítani fogjuk, hogy a NATO készen álljon mindenféle földi, tengeri vagy légi fenyegetés kezelésére” – jelentette ki.

Azt mondta, hogy válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára az amerikai erők Spanyolországban, Lengyelországban, Romániában, a balti államokban, az Egyesült Királyságban, Németország és Olaszországban is növelik jelenlétüket.

A dél-spanyolországi Rota katonai bázisán állomásozó hadihajók számát négyről hatra növelik, további két újgenerációs F-35-ös vadászbombázót küldenek a brit Lakenheath-be, és állandó katonai bázist létesítenek Lengyelországban – sorolta az amerikai elnök. Felidézte:

az Egyesült Államok az év elején 20 ezerrel növelte a katonai erejét Európában, ezzel 100 ezerre emelkedett katonáik létszáma a térségben.


Hirdetés

A csúcstalálkozó első munkaértekezletének megkezdése előtt tett sajtónyilatkozat során Jens Stoltenberg NATO-főtitkár köszönetet mondott, amiért az Egyesült Államok elkötelezett az európai biztonság mellett. Szavai szerint a most bejelentett intézkedések is a transzatlanti köteléket erősítik.

(MTI)

A címlapképen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Joe Biden amerikai elnök látható a NATO madridi csúcstalálkozójának első napi ülése előtt az Ifema kongresszusi és kiállítási központban 2022. június 29-én. Forrás: MTI/EPA/EFE/Lavandeira Jr.

'Fel a tetejéhez' gomb