Petőfi-sorozat jelenik meg a bicentenáriumra

Gyurgyák János, az Osiris Könyvkiadó vezetője felidézte: a művek előkészítése már másfél évvel ezelőtt elkezdődött. Koncepciójuk egyik pillére az volt, hogy a kötetek témáját ne csak Petőfi Sándor és munkássága adja, hanem egy tágabb korszakot öleljen fel és annak legnagyobb alkotóival is foglalkozzon, Petőfi mellett többek között Vörösmarty Mihály, Arany János és Madách Imre is megjelenjen.

A megjelenő műveket és monográfiákat recepcióskötetek egészítik ki, amelyekbe összerendezik az elmúlt 200 év legfontosabb tanulmányait.

A mintakötetet Margócsy István készítette el Petőfi Sándor emlékezete címmel – tette hozzá, kiemelve, hogy a többi szerző esetében is hasonlót terveznek.

Ezekhez a kötetekhez illeszkedve jelent meg a sorozatban – egyben a Nemzet és emlékezet sorozat utolsó köteteként – Hermann Róbert Az 1848-49 forradalom és szabadságharc című könyve, amely tágabb politikai szemlélettel vizsgálja ezt a korszakot, valamint Osztovits Szabolcs kronológiája, a „Sors, nyiss nekem tért – Petőfi Sándor életének krónikája című kötet.


Hirdetés

Petőfi Sándor összes prózai írása és levelezése, valamint próza- és drámafordításai Szalisznyó Lilla és Zentai Mária irodalomtörténészek szerkesztésében jelent meg a sorozatban, összes versei pedig Kerényi Ferenc szerkesztésében, aki a költő tudományos igényű kiadásának több mint egy évtizede szerkesztője és sajtó alá rendezője, több népszerű kiadás szövegének gondozója, számos emlékhely kiállításának rendezője.

Szintén Kerényi Ferenc jegyzi a Petőfi Sándor élete és költészete című munkát, amely kritikai életrajz, tartalmazza a költő részletes biográfiáját, feltárja életműve keletkezéstörténetét, bemutatja egykorú fogadtatását és a recepció legfontosabb irányait is.

A magyar romantika ikercsillagai – Jókai Mór és Petőfi Sándor című, Szilágyi Márton szerkesztette tanulmánykötet pedig egymás tükrében próbálja meg értelmezni az 1840-es évek két legnagyobb magyar irodalmi tehetségének, Jókai Mórnak és Petőfi Sándornak az életművét.

Mint Gyurgyák János kiemelte, a könyvek már az évforduló előtt fél évvel elkészültek, ami Magyarországon egyedülálló. A következő másfél évben pedig a további tervezett kötetek is megszülethetnek.

(MTI)

A címlapképen Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 és a Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma vezetője köszöntőt mond a költő teljes munkásságát magába foglaló Petőfi-sorozat sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóján az A38 Hajón 2022. június 7-én. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb