Pákozdi lett idén az Év emlékhelye
Közleményük szerint az idei átadó ünnepséget a hetedik Emlékhelyek napja keretében tartották meg szombaton a Fiumei úti sírkertben.
Móczár Gábor, a Nöri főigazgatója az átadón hangsúlyozta: a pákozdi Katonai emlékpark nemzeti emlékhely az elmúlt tíz év „következetes, lelkes, igényes és példaértékű munkája eredményeként” nyerte el a díjat.
A többi emlékhellyel való együttműködésük is mintaértékű, emellett a környező térség emlékezetőrzésében, hagyományápolásában is jelentős szerepet töltenek be. A pákozdi Katonai emlékpark által életre hívott Hazáért körút elnevezésű mintaprogramjuk pedig nagy segítség a Nöri Nemzeti emlékezetpedagógiai programjának és a többi emlékhely hasonló célú tevékenységének is – idézi a közlemény a főigazgatót.
A díjátadó után felavatták a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető bejáratánál elhelyezett okos parcellaköveket, amelyek a rajtuk szereplő QR-kód segítségével a két temetőben, a Nemzeti Sírkert részeként védett sírban nyugvó hírességeket mutatják be.
Ez a Fiumei úti sírkert esetében több mint 1800 személyt jelent, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben pedig 33 védett sír található – áll a közleményben.
(MTI)
Okos parcellaköveket helyeztek el négy budapesti temetőnél + Galéria
A címlapképen Görög István, a pákozdi Katonai emlékpark nemzeti emlékhely ügyvezetője átveszi az Év emlékhelye díjat Móczár Gábortól, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatójától az elismerés átadóünnepségén, a hetedik Emlékhelyek napja keretében a Fiumei úti sírkertben 2022. május 14-én. Középen Szakály Sándor, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese. A díjat a Nöri alapította. Forrás: MTI/Balogh Zoltán