Közkinccsé válhatnak a magyar egyházzenei művek

Selmeczi György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Magyar Egyházzenei Fórum kezdeményezője és főszervezője elmondta: a magyar zeneszerzés robbanásszerű felszabadulás-élményt élt át a rendszerváltozás után, és a zeneszerzők egymással versengve szebbnél szebb, mélyebbnél mélyebb zeneműveket írtak a templomok számára. Úgy vélte:

az egyházi zenében a magyar zeneszerzés Európa fölé nőtt, de sajnálatos módon a fantasztikus anyag nem ismeretes a templomok, a gyülekezetek, a klérus számára.

A fórummal annak a lehetőségét szeretnék megteremteni, hogy a zeneszerzők feltálalják a műveiket.

„Ez lesz az igazság órája, amikor a szerzők, a karnagyok és a gyülekezetek találkoznak egymással” – fogalmazott Selmeczi György. Hozzátette, a fórum fősodrában a kórusok fellépései lesznek, de vokálszimfonikus koncertek is műsorra kerülnek.


Hirdetés

A zeneszerző bírálta azt az „áldemokratikus” szemléletet, mely szerint nem a tömegeket kell felemelni, hanem az egyházművészetet kell levinni a primitívség, a készületlenség szintjére. Azt is megjegyezte: kimondottan azt az egyházzenét szeretnék bemutatni, ami beépülhet a templomi gyakorlatba.

Selmeczi György elmondta: olyan világhírű kórusok érkeznek Kolozsvárra, mint a nyíregyházi Cantemus vegyeskar, a kecskeméti Ars Nova Énekegyüttes, a budapesti Szent Efrém Férfikar, a csíkszeredai Lux Aurumque, valamint a sepsiszentgyörgyi Laudate kórus. Ezek mellett

a Kárpát-medence számos székesegyházának, nagy templomának a kórusa, de mellettük kis templomi és egyetemi kórusok is meghívást kaptak.

A rendezvény szakmai házigazdája a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom Szent Cecília kórusa lesz, a záróelőadást pedig a fesztivál öt napja alatt zajló workshop keretében létrejövő kórus tartja.

A hangversenyeket Kolozsvár tíz templomában tartják. A meghívott kórusok egyfelől a saját repertoárjukból mutatnak be műveket, de előadásuk felét a szervezők által felajánlott művekből választhatják. Selmeczi György elmondta: az egyházzenei fórummal hagyományt teremtenének, a seregszemlét kétévente szeretnék megszervezni Kolozsváron.

Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője úgy vélte:

a rendezvény „a kincses fiók kihúzása lesz a kincses városban”.   

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője elmondta, az egyházzenei fórumot a Kincses Kolozsvár Egyesület és a Selmeczi György által alapított Auris Művészeti Egyesület szervezi az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.

(MTI)
A kép forrása: Pixabay

 

'Fel a tetejéhez' gomb