Fennakadásokra kell számítani három németországi repülőtéren

A biztonsági szolgálatok dolgozóinak sztrájkja miatt súlyos fennakadások lehetnek mindhárom repülőtér forgalmában – figyelmeztetett a szakszervezet közleményében. A düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren csütörtökön nulla órától, Stuttgartban a hajnali műszak kezdetétől, 3 órától sztrájkolnak majd.

A szövetség egységesen 20 eurós (6540 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasok, a poggyász, a teherszállító járatok rakománya és a légitársaságok személyzete ellenőrzését végző cégek dolgozóinak, vagyis országszerte 23 ezer munkavállalónak. Az ágazat munkaadói érdekképviseletével folytatott bértárgyaláson eddig négy fordulót tartottak, mindegyiket eredménytelenül.

A szakszervezeti közleményből kiderül, hogy hétfőn figyelmeztető sztrájkot szervezett a két berlini nemzetközi repülőtéren (Schönefeld, Tegel), de az érdekképviselet nem reagált erre az erős jelzésre, és még mindig nem tett tárgyalásra méltó ajánlatot, ezért most egész napos munkabeszüntetéssel kell nyomatékosítani a követeléseket. A biztonsági szolgálatok dolgozóinak szerintük jelentősen magasabb bért kell kapniuk nehéz és felelősségteljes munkájukért, ezért nem lehet kizárni, hogy a bértárgyalások következő, január 23-ra tervezett fordulójáig újabb sztrájkok lesznek.

A repülőtéri biztonsági szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban, a berlinieké például jelenleg 17,12 euró. Ez az aktuális ajánlat alapján 40 centtel emelkedhet.


Hirdetés

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb