A határvédők életére törtek az embercsempészek

Katonákra kormányozta az autóját az embercsempész, rálőttek

Szombaton hajnalban Ruzsa térségében kíséreltek meg a katonák feltartóztatni egy gépkocsit, amelyet feltehetően embercsempészek használtak. Az autó a katonák jelzésére nem állt meg, sőt vezetője a járőr felé kormányozta a járművet – írta a Magyar Nemzet.

A katona félreugrott, majd több célzott lövést adott le a gépkocsi kerekeire, amely felborult – írta a lap.

A szolgálatban lévő katonák és rendőrök a helyszínen több határsértőt fogtak el, akikkel szemben a további eljárást az illetékes rendőr-főkapitányság folytatja le. A Magyar Nemzet cikke szerint az idén ez már a második fegyverhasználat volt járőrre támadó embercsempész ellen. Január 6-án a harkai határátkelőnél történt hasonló eset, akkor egy furgonnal törtek át a határon az embercsempészek, akiket végül Ausztriában sikerült elfogni.

A lap kiemeli: a fegyverhasználat mindkét esetben indokolt, jog- és szakszerű volt. Mindkét rendkívüli esemény alátámasztja azt a korábban már jelzett tényt, hogy a nemzetközi szervezett bűnözés embercsempészei szinte kivétel nélkül ellenszegülnek a rendőri, katonai intézkedésnek és a járőrökre támadnak – írta a napilap.


Hirdetés
Több mint hétszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

Péntektől vasárnapig 773 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 195, szombaton 385, vasárnap 186 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök. Emellett a horvát, román, ukrán határnál és az ország belsejében elfogtak hét határsértőt, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.

Az elmúlt héten az ország területén 1602 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza.

A megelőző héten – január 3-tól 9-ig – a feltartóztatottak száma 1952 volt. Emellett az elmúlt héten a horvát, román, ukrán határnál és az ország belsejében 13 határsértőt fogtak el, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Embercsempészés miatt 22 gyanúsított ellen indult eljárás – derül ki a rendőrségi összesítésből.

(Forrás: MTI)

Kiemelt képünkön az ideiglenes biztonsági határzár látható Hercegszántó közelében 2021. november 12-én. MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda/Vadnai Szabolcs

'Fel a tetejéhez' gomb